Aktuális

Az OEP átszervezése betehet a nyaralásoknak és a rákbetegeknek is

Teljesen átszervezik az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), minek köszönhetően 3 millió biztosítási kártyát kell majd cserélni. Nyár közepén hatalmas lesz a sorbanállás.

Pénteken megírtuk, hogy megszűnik az OEP, a szervezet szétdarabolása pedig év végéig is elhúzódhat.

A heti Kormányinfón rendre elhangzik, hogy az egészségbiztosító sorsa eldőlt, az erről szóló kormányhatározat azonban még nem került nyilvánosságra. Lázár János kancelláriaminiszter közlése szerint a pénzbeni ellátások – gyes, gyed, táppénz – folyósítását az országos nyugdíjbiztosítási feladatokkal együtt egy újonnan létrehozandó szervezethez, a Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatalhoz delegálják.

Tudja valaki, hogy mindez mennyibe fáj?

Arról még nem tudni, hogy mennyibe kerül az új szervezet létrehozása, mi értelme van szétszedni az egészségügyi rendszer többé-kevésbé zavartalan működtetését garantáló hivatalokat, mitől lesz az új hatékonyabb vagy jobb a jelenleginél. Csak az tudható, hogy a kormányzat 20 százaléknyi bérmegtakarítást vár a tervezett szervezetkarcsúsítástól.

Baj viszont lesz bőven – például kell 3 millió új kártya

Az átalakítás káraira máris figyelmeztetnek a szakértők: csak a finanszírozó névváltozása miatt mintegy 20 ezer szolgáltatói szerződést kell újrakötni, és körülbelül 3 millió uniós ellátásra jogosító kártyát kell bevonni és újat kibocsátani. (Csak ez az utóbbi a külföldi ellátásokhoz nélkülözhetetlen, nyaralás előtt meglehetős rohamot indíthat az ügyfélszolgálatokon.)

Kincses Gyula egykori szakállamtitkár, egészségügyi szakértő szerint a változással zavar keletkezhet a pénzbeli ellátások kifizetésében, még lassabb lehet a méltányossági ügyek elbírálása, miközben most is úgy tűnik, hogy a rákosokon spórol a magyar egészségügy.

Kevés a pénz a kasszában

Oberfrank Ferenc, egykori OEP-főigazgató úgy véli, nem is az OEP tervezett szétdarabolása okoz elháríthatatlan károkat, hanem az, hogy az egészségbiztosító működtetésére a jövőben a mostani ráfordítások 80 százaléka jut. Most 7,8 milliárd forintból, az E-Alap 0,4 százalékából – Európában is szinte a legolcsóbban – működtetik a hivatalt. Az átalakítást már jói deje lebegteti a kormány, ennek hatására is sok speciális szaktudású ember távozott az OEP-ből, a források további apasztása pedig ezt a folyamatot erősítheti. Az már most látszik, ha további leépítésre kerül sor, könnyen előállhat olyan helyzet, hogy nem lesz ember a szolgáltatások ellenőrzésére sem. Az ellenőrzés eddig is elégtelen volt, további romlásának pedig drámai következményei lehetnek.

(via Népszabadság)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top