Aktuális

“Biztos vagyok benne, hogy ő igazából egy angyal” – egy nap Varga doktorral és Rex kutyával

Rex az a német juhász, akit kitiltottak többször is az óbudai gyerekrendelőből, ezért a gazdája, Varga Károly már csak az orvosi szobába viheti be. Hű társa türelmesen várja, mikor következik a gyógyítások közötti szünetben egy kis simi, egy nagy séta, néhány jó falat. Rex személyi segítő kutya vizsgát tesz hamarosan, és akkor bármikor, bárhova elmehet a Dokival. Addig is megnéztük, hogyan telik a nem mindennapi páros egy napja!
Mindig ilyen szófogadó volt?
Nem, dehogy! Ő egy örökbefogadott menhelyi kutyus, most 3 éves, és két éve élünk együtt. Eleinte egy rémálom volt, átrohant a forgalmas kereszteződésen, nekihúzott egy betonoszlopnak, nem jött, ha hívtam, egyszóval neveletlen volt. Muszáj volt rengeteget foglalkoznom vele, összeszoknunk, megszeretnünk egymást, míg idáig jutottunk. Mióta kiképzőhöz jár, azóta különösen szófogadó, de nekem is nagyon kell ügyelnem a szabályokra, a következetességre.

 

Nekem Rexet a pszichiáterem javasolta, amikor nagyon magam alatt voltam, akkor mondta, hogy jó lenne nekem egy kutya. Volt egy nagyon rossz időszakom, elváltam, depressziós lettem, és egyre többet ittam. Néhány hétre szanatóriumba mentem, és aztán jött ő: vele foglalkozni kell, nem lehet nem odafigyelni rá, és megváltoztatta az életemet. Azóta minden nap jól indul, mert ő töretlenül imád, és nem un rám. Ha hétvégén nem ügyelek, akkor megyünk kirándulni, elutazunk, de csak és kizárólag együtt. Ilyenkor kutyabarát szálláshelyet keresek, és az a fő szempont, hogy Rex jól érezze magát.

 

Mit szóltak a kollégák, a család Rexhez?
A rendelőben nagyon régóta dolgozunk együtt, és mindenki szereti a másikat. Amikor mondtam, hogy lesz egy kutyám, és hoznám magammal dolgozni is, akkor csak annyit válaszoltak, hogy ha neked ez fontos, akkor részünkről nincs akadálya. A kis betegeim pedig egyenesen rajonganak érte! Nagyot nőtt az ázsióm a szemükben, mióta megvan Rex.

 

Ráadásul imádja a gyerekeket, bármit hagy és tűr tőlük, ha gyereksírást hall, akkor azonnal hegyezi a fülét, segíteni akar. Nem minden kutya alkalmas személyi segítő kutyának, de ő igen. Most már nem lehet a rendelőben, a tiltás miatt, egészen a vizsgáig az orvosiban fekszik, amíg dolgozom.

 

Otthon van kedvenc helye Rexnek?
Általában a nappaliban a szőnyegen fekszik, ott van a vize is. Szeret kimenni az erkélyre, és örül, ha sétálni indulunk.

 

A kocsiban az anyósülés előtt ül, én pedig a fejére teszem a kezem, és úgy vezetek. Ezek a mi intim pillanataink, átvesszük egymás rezgéseit.

 

Mielőtt dolgozni megyek, még beugrunk az édesapámhoz. Rex annyira szereti őt, hogy rendszeresen puszikkal halmozza el. Az apukám csodálatos ember, teljesen friss szellemileg és fizikailag is 91 évesen. Karnagy, zenepedagógus, rengeteg tévé- és rádióműsort készített. Hihetetlen ember!

 

Láttam a zongorát a nappaliban, hogyhogy maga nem zenei pályára ment?
Kiskoromban nagyon beteges gyerek voltam, és sokszor jött hozzánk a Király doktor bácsi. Gyorsan elhatároztam, hogy gyerekorvos leszek, pedig ígéretes zongoratehetségként tartottak számon. Ahhoz lusta voltam, hogy seggeljek, és napi több órán át gyakoroljak, de az orvosi egyetemen nem esett nehezemre a tanulás. A gyógyítást pedig egyenesen imádom. Kicsit mindig játszunk, vagy bolondozunk a gyerekekkel, és boldoggá tesz, hogy szívesen jönnek hozzám. A kutyám pedig sokat segíti a munkámat, őt is nagyon szeretik.

 

Miért német juhász és miért pont Rex?
Imádtam a Rex felügyelőt, amikor a sorozat ment, akkor elhatároztam, hogy lesz egy német juhászom, akit így hívnak. Amikor receptre felírta nekem a pszichiáterem a kutyát, akkor rögtön tudtam, hogy eljött a régi terv megvalósításának ideje. Mióta ő megvan, sokkal egészségesebben élek, nagyokat sétálunk, mert egy kicsi lakásban nem is bírná ki egész nap egy nagy testű kutya. A házban a gondnok, ha meglátja, megöleli és megpuszilja Rexet. A kollégáim is imádják őt. Marcsi, az asszisztensem egy remek kolléga, még a gondolataimat is kitalálja, és ő is odavan Rexért. Az előbb éppen megosztotta vele a Túró Rudiját. A szülők, a gyerekek és a kollégák mellett a környékbeliek is ismerik és szeretik Rexet.

 

Itt van például Bözsi, Rex szerelme. Egyszer séta közben találkoztunk, szerelem volt első látásra. Ha a rendelő előtt sétálnak el, Bözsi mindig megérzi, mikor van itt Rex, és akkor nem mozdul az ajtó elől. Ilyenkor bekopognak, és Rex kimehet játszani egy kicsit Bözsivel. Határtalan az öröm ilyenkor mindkét kutya részéről.

 

Rex híresség?
Őt szerintem többen ismerik, mint engem. Volt olyan, hogy megálltunk egy benzinkútnál, és én kint leültettem őt, hogy várjon meg. A kávézó tulajdonosa azonban kiszúrta Rexet, felismerte, és behívta. De azok a gyerekek, akik nem az én betegeim, és egy helyettesítésnél hozzám kerülnek, sokszor kérdezik, hogy itt van-e a kutya, mert szeretnék megsimogatni. Ilyenkor bemennek az orvosiba, és indulhat a kutyázás!

 

Vagy lemegyünk a Rómaira, sétálni, ebédelni, ilyenkor is gyakran felismerik. Én pedig nagyon büszke vagyok rá! Azért csináltunk neki Facebook oldalt, Dr. Rex néven, hogy minél többen láthassák őt, lájkolhassák a kalandjait. Így aztán állandóan fotózom, videózom, frissítem az oldalt. Van már Rexes képeslapom, meg matricám is, abból is válogathatnak a gyerekek, mert mindenkinek jár matrica a vizsgálat után. Tervezem, hogy írok róla egy könyvet, szerintem sokan örülnének neki.

 

Rexnek mi a kedvenc programja?
A séta, természetesen. Bözsivel szeret a legjobban játszani, de a többi kutyát is nagyon szereti. A kedvenc helye a Duna-part, ha melegebb van, akkor megengedem neki, hogy fürödjön, azt is nagyon élvezi. Olyan nincs, hogy elfárad! Sokszor gondolkodom, hogy mi jár a fejében, olyan okosan néz, mint egy ember. Szerintem benne egy angyal lakik, mindig ide lyukadok ki!

 

Amikor házhoz megy gyereket vizsgálni, akkor is viszi Rexet?
Természetesen. Előtte megkérdezem, hogy nem gond-e , hogy jön a kutyám is, de még senki nem mondta, hogy inkább ne hozzam. Megérteném, ha nem jöhetne be egy lakásba, vagy félnének tőle. Akkor megoldjuk másképp.

 

 

Orvosként mire esküszik?
Alaposnak kell lenni, ez nagyon fontos. Igyekszem állandóan elérhető lenni, a szülőnek az nagy biztonság, ha állandóan fel lehet hívni az orvost. A gyerekekkel könnyen szót értek, szeretni szoktak, és erre nagyon büszke vagyok. Amikor baj van, akkor is igyekszem higgadt maradni, nem jó ráijeszteni a szülőkre.

 

És csak akkor írok fel antibiotikumot, ha muszáj, ez az elvem. Nagyon sok gyerekem van, ezer fős a praxisom, szóval nincs hiány munkából. Mióta Rex velem van, azóta pedig örömből sem!

Itt olvashatsz még többet Rexről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.