nlc.hu
Aktuális
Cseh arany és Kenderesi bronz 200 pillangón, Bohus ezüst 50 háton

Cseh arany és Kenderesi bronz 200 pillangón, Bohus ezüst 50 háton

Cseh László arany-, Kenderesi Tamás pedig bronzérmet nyert 200 méter pillangón Bohus Richárd pedig ezüstérmes lett 50 háton a vizes Eb-n.

Cseh László a szám világbajnoki címvédőjeként kétséget sem hagyott formája felől, magabiztos rajt-cél győzelemmel húzta be az aranyérmet. A 30 éves Cseh László 1:52.91 perccel csapott elsőként a célba, mindössze 21 századdal elmaradva saját országos csúcsától.

Cseh arany és Kenderesi bronz 200 pillangón, Bohus ezüst 50 háton

“A kazanyi vb-n is képes lettem volna ilyen időre, de ez most jött ki. Szerettem volna megdönteni az Európa-csúcsomat, de azért annak örülök, hogy 1:53 perc alatt értem célba. Úgy érzem, az olimpián ennél még jobb formában lehetek” – értékelt Cseh.

Kenderesi elmaradt az előfutamban elért egyéni legjobbjától, de 1:55.39 perces idejével így is harmadik lett pályafutása első felnőtt világversenyén, ráadásul mindössze négy századdal volt lassabb a második dán Viktor Bromernél.
“Nagy hajrá volt, ha előbb kezdem, lehet megvan az ezüst is, de az is lehet, hogy akkor nem lesz ilyen erős. Azt éreztem, hogy a tegnapi egyéni rekord sokat kivett belőlem” – mondta Kenderesi.

Tovább fokozza örömünket, hogy Bohus Richárd ezüstérmet nyert az 50 méteres hátúszás döntőjében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top