nlc.hu
Aktuális
Kevés a meggy az országban, bajban a termelők

Kevés a meggy az országban, bajban a termelők

A tavalyinál mintegy 30 százalékkal kisebb meggytermés várható idén.

Apostol János, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft.szakértője vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában elmondta, egyelőre nem tudni, hogy a kisebb termés milyen hatással lesz az árakra, mivel a meggytermesztők nem állapodtak meg előre a felvásárlási árakról.

Közölte, a termelők önköltsége mintegy 120 forint, a jelenlegi helyzetben pedig 200 forint kilónkénti ár felett szeretnék értékesíteni a meggyet.

Kitért arra is, hogy a komoly fagykárt bejelentők fél, egy év után kaphatnak kártérítést az országos kárenyhítési alapból.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top