Aktuális

A szerelem volt a végzete – 90 éves lenne Marilyn Monroe

Marilyn Monroe szexszimbólumként vonult be a 20. századi történelembe. Milliók hevertek a lába előtt a színésznőnek, akinek a szerelem hozta meg csodás karrierjét, de az is lett tragikus veszte.

Magyar férfinak köszönhette a sikerét

Marilyn Monroe eredetileg Norma Jeane Mortenson néven született 1926. június elsején Los Angelesben, a legjobb helyen, ha az ember sztár akar lenni. Bár azért az élete nem a tipikus amerikai álommal kezdődött. Gyermekkora viszontagságos volt, apját nem is ismerte, anyja pedig elmegyógyintézetbe került, amikor ő ötéves volt. Nevelőszülőknél és intézetekben nevelkedett, már 16 évesen férjhez adták. Ettől kezdve dolgoznia kellett. Munkásnak állt egy hadianyaggyárban, de talán ez volt az ő nagy szerencséje. Itt ismerkedett meg a hadsereg fotósával, aki beajánlotta a fiatal szépséget egy modellügynökséghez.

A szerelem volt a végzete - 90 éves lenne Marilyn Monroe

Édesanyjával, Gladys Bakerrel 1929 körül

Így találkozott Marilyn Monroe 1945-ben a magyar származású fotóssal, Dienes Andorral, aki éppen művészi aktfotóihoz keresett megfelelő modellt. A 19 éves, akkor már elvált nő tökéletesnek bizonyult a munkához, és megkapta élete első felkérését modellként. A fiatalember egy kis magyar faluból elindulva érkezett Amerikába, és sztárok fotósaként dolgozott – többek között Fred Astairnél, Ronald Reagennél és Marlon Brandónál. A fiatal fotósnak különleges elképzelései voltak az aktfotózásról, és szó szerint megreformálta a szakmát e téren. Felhagyott a bevett szokással, miszerint aktképeket csak műteremben szabad vagy illik készíteni, és ő a természetbe helyezte át a székhelyét. Normával ezért az öthetes közös fotózás során beutazták egész Kaliforniát. Fotóik azért is lettek annyira sikeresek, mert ők voltak az elsők, akik felrúgták a korlátokat, és szabad teret engedtek fantáziájuknak.

A szerelem volt a végzete - 90 éves lenne Marilyn Monroe

A képek tele voltak érzelemmel, szenvedéllyel, nem is csoda, hogy a munkával a szerelem is gyorsan együtt járt. Kapcsolatuk olyannyira előrehaladt, hogy néhány hét ismeretség után máris azt tervezték, hogy összeházasodnak. Az élet azonban másfelé vitte őket, de persze az is hozzájárult kapcsolatuk végéhez, hogy Dienes állítólag minden modelljébe beleszeretett, akivel éppen dolgozott. Barátságuk azonban örökre megmaradt, a fotós élete végéig fotózta a színésznőt. Dienes halála után lakását felforgatták a Monroe-rajongók, és több mint 2000 privát fotót is találtak kettőjükről, amelyek szerelmükről és barátságukról szóltak. Ekkor láttak napvilágot Dienes emlékiratai is, amelyekben teljes részletességgel számolt be Marilynnek a nyilvánosság előtt nem ismert oldaláról, az érzékeny nőről, aki meg nem értettséggel kínlódott.

Egy világ csinibabája lett sztárgázsival

A magyar fotós képei által Norma hamarosan a címlapokra került, és karrierje hatalmas lendülettel indult el. 1948-ban már filmszínészként alkalmazták az egyik legnagyobb filmvállalatnál, a 20th Century Foxnál, és a teljes image-váltás után egy csapásra meghódította a világot. Barna haját ugyanis szőkére festette, plasztikai műtéteket végeztek rajta, nevét pedig Marilyn Monroe-ra változtatta. Ezzel azonban igencsak beskatulyázta magát a csinibaba karakterébe, és hiába próbált kitörni belőle, soha nem sikerült. Sem a szakma, sem a közönség nem akart tőle komoly szerepeket látni, egyszerűen csak bámulni erotikus vonzerejét. Ki más is szerepelhetett volna az első Playboy címlapján 1953-ban, mint ő.

A szerelem volt a végzete - 90 éves lenne Marilyn Monroe

Több alakítása után a Niagara című filmmel örök helyet szerzett magának a filmtörténelemben, és ezt olyan sikerek követték, mint a Hogyan fogjunk milliomost? vagy a Van, aki forrón szereti. Bár színészi pályafutása mindössze 15 évig tartott, az egyik leginkább foglalkoztatott színésznő volt az 1950-es években, és ez a honoráriumán is meglátszott. Előfordult, hogy 1500 dollárt keresett hetente, de a Van, aki forrón szeretiben 200 ezer dolláros tiszteletdíjat kapott, és részesedést a bevételből, ami akkoriban álomgázsinak számított.

Tragédiák árnyékolták be házasságait

A szexbombaként számon tartott fiatal hölgy többször is férjhez ment, de az igazit sohasem sikerült megtalálnia, mert bár a mozivásznon jól jött a tüzes karakter, férjei és szerelmei nem tolerálták túl jól. Tinédzserkori házassága után 28 éves korában kötötte be a fejét Joe DiMaggio baseballjátékos, akivel igazi álompárt alkottak, de csak néhány hónapig. A férfinál az a legendás jelenet verte ki a biztosítékot, amikor a huzat Marilyn nyakába fújja amúgy is rövid szoknyáját. A sztárpár válása és az egyéb botrányok azonban valahogy mégiscsak beleillettek a szexbomba karrierjébe, és annál jobban szerette őt a közönség és a szakma, minél inkább különcködött.

A szerelem volt a végzete - 90 éves lenne Marilyn Monroe

Joe DiMaggio oldalán

Azt azonban valahogy senki nem tudta elfogadni, hogy következő párjaként Arthur Millert, a komoly, köztiszteletben álló írót választotta. A nyilvánosság úgy gondolta, hogy ők egyáltalán nem illenek egymáshoz, pedig a színésznő leghosszabb kapcsolata éppen az íróval tartott, és mindkettőjüknek jót tett, hogy egymásra találtak, legalábbis átmenetileg. Miller azon igyekezett, hogy feleségét leszoktassa a káros szenvedélyekről, és egy kicsit kordában tartsa bohém viselkedését, Marilyn pedig végleg meg akart állapodni harmadik férje oldalán, és azt tervezte, hogy gyereket szül. Ez azonban nem sikerült neki, többször elvetélt, a tragédiák pedig felemésztették a házasságukat, így öt év után elváltak.

A szerelem volt a végzete - 90 éves lenne Marilyn Monroe

A végzetes viszony

A színésznő házasságai mellett egyéb viszonyaitól is állandóan hangos volt a sajtó, a közönség előszeretettel csámcsogott szerelmi kalandjain. Marilyn válásai után John F. Kennedyvel vigasztalódott, sőt meghódította annak öccsét is. Bár Kennedy eleinte állítólag nyálcsorgatva próbált Marilyn szeretője lenni, végül terhessé és politikai karrierjének szempontjából veszélyessé vált ez a viszony, ezért kiadta a színésznő útját. Marilyn ezt nem volt hajlandó elfogadni, és hosszú ideig próbálkozott, hogy visszakerülhessen az elnök kegyeibe.

Utolsó telefonhívását is a Fehér Házba intézte. Még aznap éjjel hirtelenül és megmagyarázhatatlanul meghalt. 36 éves volt. Egyesek szerint öngyilkos lett szerelmi bánatában, mások viszont valószínűbbnek tartják, hogy az elnök köreiből valaki átsegítette őt a másvilágra. Az igazságra soha nem derült fény, mivel az állítólagos szemtanúk és beavatottak szintén tragikus hirtelenséggel meghaltak. Csak az biztos, hogy nem véletlenül került vagy 50 darab altató a színésznő szervezetébe, akinek így vagy úgy, de végül a szerelem lett a veszte.

További cikkek Marilyn Monroe-ról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top