Aktuális

A csernobilihoz mérhető katasztrófát okozhat a lángoló ukrán hulladéklerakó

Kigyulladt Ukrajna egyik legnagyobb szeméttelepe, ahol egyebek mellett veszélyes hulladékot is tárolnak. A szakértők a csernobilihoz hasonló horderejű katasztrófától tartanak.

Andrij Szadovij polgármester az államfőhöz és a miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy hirdessenek rendkívüli ökológiai vészhelyzetet a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lvivben) és a két mellette lévő kistelepülésen, miután a közelben leomlott és meggyulladt az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakója, és rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe.

Petro Porosenko államfő már tárgyalt a helyzetről a lembergi polgármesterrel, és a hírportálok szerint úgy reagált a kérésére, hogy a “szemetet el kell takarítani, és nem kell nagy politikai ügyet csinálni belőle”.

Nagyon súlyos természeti károkat okozhat

Ukrán környezetvédők ehhez képest egyenesen arról beszélnek, hogy az 1986-os csernobili nukleáris baleset óta ez az ország legsúlyosabb ökológiai katasztrófája, amely nagyon súlyos természeti károkat okozhat.

A szeméttelepen először múlt hétfőn csaptak fel a lángok, majd tűzoltás közben megcsúszott a szeméthegy, és négy embert – három tűzoltót és egy ökológust – temetett maga alá. Korábbi jelentések szerint egy holttestet már megtaláltak. Helyszíni jelentések alapján a környező kistelepüléseket sűrű fehér felhő borította be, amely egészségkárosító, köztük rákkeltő anyagokat tartalmaz. A helyi hatóságok az ott élők kitelepítésére készülnek, a katasztrófavédelem szakértői szerint ugyanis a hulladék még hónapokig parázslani és füstölögni fog.

Közben a megyei vezetés szerdai közlése szerint újabb hatalmas repedés keletkezett a hulladékhegyben, és újabb omlás történhet. A repedés a hatalmas szeméthalmon mintegy 80 méter hosszú, másfél méter széles, mélysége pedig 2,5 méter.

Veszélyes hulladékot is tárolnak

Egy lembergi lakótelep tőszomszédságában lévő szeméttelepet még a szovjet időkben, 1959-ben hozták létre. A szeméttelepen veszélyes hulladékot is tárolnak, egyebek mellett fáradt transzformátorolaj feldolgozása közben keletkező savas kátrányokat is. Ezeknek 85 százalékos a kénsavtartalmuk, a vegyület összegyűjtése és elszállítása pedig szinte lehetetlen, mert a sav tönkretesz minden berendezést vagy munkagépet, amellyel érintkezik. Bizonyos szakértők szerint ennek a hulladéknak a veszélyessége a radioaktív anyagokéval vetekszik.

Egyes hírportálok a hulladéklerakóból évtizedek óta szivárgó veszélyes csurgalékvízzel hozzák összefüggésbe, hogy nőtt a környékbeli falvakban a daganatos megbetegedések száma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top