Aktuális

Elengedték a részegen, bedrogozva halálos balesetet okozó sofőrt

Ittasan, bedrogozva, jogosítvány nélkül vezette társával az autót az a férfi, aki Debrecenben a zebrán szabályosan áthaladó két gyalogost ütött el. Egyikük a helyszínen meghalt, a másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség a kihallgatás után elengedte a gázolókat.

A halálos gázolás Debrecenben június 1-jén hajnalban történt, amikor a zebrán szabályosan közlekedő két gyalogost ütöttek el. Egyikük, egy 28 éves férfi a helyszínen meghalt, a másik, 19 éves lányt pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentősök.

A gimnazista lány az elmúlt napokban több műtéten esett át, orvosai szerint állapota javul. A baleset miatt ugyanakkor szóbeli érettségijét nem tudja letenni, és újabb, főként szájsebészeti műtétek várnak még rá.

A balesetet okozó 27 éves S. Ákosról közben kiderült, az autót ittasan vezette, drogozott, és még jogosítványa sincs. A baleset idején az autóban mellette utazó 37 éves férfinek szintén nincs jogosítványa, szintén ivott és drogozott, ennek ellenére ültek mindketten kocsiba. Az autó tulajdonosa, az idősebb férfi átengedte fiatalabb társának a volánt.

A rendőrség mindkettőjüket elfogta, és őrizetbe vette, majd végül mégsem kérte a két férfi előzetes letartóztatását. A nyomozók elengedték őket, ami azt jelenti, hogy a gázolók szabadlábon védekezhetnek. Állítólag a két gázoló férfi együttműködött a rendőrségi kihallgatások során, és a hatóság úgy gondolja, nem szöknek meg vagy rejtőznek el a felelősségre vonás elől.

Mindenesetre meglehetősen szokatlan, hogy ittas vezetésért, kábítószer-birtoklásért, halálos kimenetelű közúti balesetért nem automatikus az elzárás a bírósági ítélet meghozataláig.

Fotó: Dehir
Fotó: Dehir

(dehir)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top