nlc.hu
Aktuális
Elhunyt Csete György

Elhunyt Csete György

Életének 79. évében elhunyt Csete György építőművész, az organikus építészet egyik elindítója.

Csete György június 28-án hunyt el. A tegnap elhunyt építészt az MMA saját halottjának tekinti. Csete György a magyar organikus építészet egyik közéleti szerepet is vállaló elindítója volt.

Elhunyt Csete György

Csete György 1937. november 5-én született Szentesen, elemi és általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Debreceni Református Kollégiumba került. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1961-ben szerzett oklevelet. Az Érc- és Ásványbányászati Vállalatnál tervezőmérnökként eltöltött kezdő évek után Pécsre hívták alakuló csoportosulásuk szellemi vezetőjének. A Baranya Megyei Tanácsi Tervező vállalatnál, később az ÉVM Pécsi Tervező Vállalatánál biztosították a kellő feltételeket ahhoz, hogy teljes energiáját a csoport építészeti arculatának kialakítására, a közös szakmai munkára fordíthassa. 1972-1973 körül, a paksi lakótelep tervezésének kezdetén a csoport Pécsi Ifjúsági Iroda néven hivatalosan is megalakult.

A pályáját végigkövető egyházi és magán megbízatásai mellett jelentős állami megrendeléseknek is eleget tett. Alkotásaiban elválaszthatatlan művésztársa, felesége, Csete Ildikó textilművész.  Ipari, majd kisebb lakó- és középületeket, “napházakat” tervezett, köztük Orfűn a Forrásházat, Halásztelken, Füzéren, Ópusztaszeren, Beremenden templomokat. Munkatársaival ő tervezte a paksi lakótelep “tulipános házait”. 1996-ban Ópusztaszeren megépítette az Erdők templomát és múzeumát, valamint a Világmagyarság hajlékát. Csete György tanított a pécsi, a budapesti és innsbrucki egyetemen. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: Magyar Művészetért Díj (1990), Ybl Miklós-díj (1992), Kossuth-díj (1997), Magyar Örökség Díj (1999), Prima Primissima díj (2005), Magyar Művészeti Akadémia Aranyérme (2010), Magyar Érdemrend középkeresztje csillaggal (2013), nemzet művésze (2014).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top