nlc.hu
Aktuális
Jelentős változás jön a háziorvosoknál ősztől

Jelentős változás jön a háziorvosoknál ősztől

Sokkal több papírmunkát kell majd végezniük idén ősztől a háziorvosoknak.

Új típusú törzskartont vezetnek be szeptembertől a háziorvosi és a gyermekorvosi rendelőkben – értesült a Magyar Nemzet.

A törzskarton kitöltésekor sokkal több dologra rákérdezhet majd a háziorvos, mint korábban, egyebek mellett a lelkiállapotunkra és a társadalmi helyzetünkre is.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint bár az új típusú karton kitöltése jelentős pluszmunkát ró majd a háziorvosokra, pluszpénz nem fog járni érte, hanem benne lesz a már bejelentett tízmilliárdos támogatásban.

Mint ismeretes: a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak praxisonként  átlagosan 130 ezer forinttal jut majd több havonta, míg a védőnők és az iskolai védőnők esetében 30-35 ezer, az alapellátásban dolgozó fogorvosok esetében pedig 50-55 ezer forint havi bevételnövekedést jelent az emelés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top