Aktuális

Amit nem szeretnél olvasni egy gyerekgyilkosról

Indonéziában nem vették túl komolyan a szörnyeteg őrzését, így a gyilkos férfi fejkendőben és sminkkel álcázva kisétált a börtönből. Nagy erőkkel keresik.

Az indonéz börtönök biztonsága nem a legjobb, most egy Anvar bin Kim An nevű pedofil gyerekgyilkosnak sikerült megszöknie. 

Az eddigi vizsgálatok szerint az egy 12 éves kislány megerőszakolásáért és meggyilkolásáért elítélt gyilkosnak a felesége hozta be a sminket, a női ruhát és a muszlim fejkendőt. Kim An múlt csütörtökön a gyanútlan őrök jelenlétében, női ruhában kisétált a jakartai Szalemba börtönből felesége és két kisgyermeke kíséretében.

A börtön térfigyelő kameráinak felvételein látszik, amint hidzsábbal, a muszlim nők hagyományos kendőjével a fején, napszemüvegben, kirúzsozott szájjal –, két gyermeke kezét fogva távozik. A jakartai rendőrség szóvivője szerint az indonéziai börtönökben a női látogatókat nem ellenőrzik, míg a férfiakat igen. 

Nagy a tömeg, kevés a börtönőr

A szökés az íd al-fitr muzulmán böjttörő ünnep hetében történt. Ilyenkor jellemzően sokan érkeznek látogatóba a börtönbe, a férfi pedig – kihasználva a tömeget – egyszerűen átöltözött a zsúfolt látogatóhelyiségben, ahol kevés őr tartózkodott a rendőrség szóvivője szerint.   

Feltehetően az elítélt felesége csempészte be a börtönbe a ruhákat. A rendőrség kihallgatta a nőt, de nem vették őrizetbe, mert nem lenne, aki gondoskodna a két kisgyermekről. 

Vannak próbálkozások

Az indonéziai börtönökben meglehetősen gyakoriak a szökések, mert az intézmények túlzsúfoltak és kevés az őr. A mostani eset sem egyedülálló: 2012-ben egy rab az egész testet elfedő burkába öltözve szabadult ki egy szigorúan őrzött börtönből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top