Aktuális

Visszatért Melo, az implantátumot kapott magyar rendőrkopó

A nyomkövető belga juhász nemrégiben komoly műtéten esett át, de gyógyulása óta újra száz százalékon pörög, hiába javasolta orvosa a pihenést. Gazdája, Kovács Tamás járőrkutyából képezte ki Melót szimatebbé, és még sosem csalódott társa ösztönében.

A nyolcéves Melo már nem kölyök, de a tapasztalata kincset ér. Gazdája néhány hónapig nélküle dolgozott, mert társa munka közben megsérült. Tavaly decemberben ugyanis fennakadt egy 120 centiméteres kerítésen, amelynek a túloldalán volt egy lábnyom. A kutya térdszalagja elszakadt, és egy implantátumot ültettek be a lábába, majd pedig hetekig járt gyógytornára. 

fotó: Szabó László
fotó: Szabó László

Sokáig kérdéses volt, vajon újra csatasorba állhat-e, de végül Melo és gazdája nyert: a kutya ugyanis felgyógyult. Most még vigyáznia kell, de már az első ügyeletben is több bűnözőnek borsot tört az orra alá, vagyis Melo legendás szimata a régi. Amikor bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy nagy értékű ékszereket és készpénzt loptak el egy közeli telephelyről, akkor Melo a lopás helyszínére sietett, és meg sem állt a gyanúsított házáig.

Páratlan páros

Kovács Tamás zászlós és Melo, a belga juhász elválaszthatatlanok. “Melo jól tűri a szélsőségeket, rendkívül strapabíró, de előbb-utóbb el kell gondolkodni a nyugdíjazásáról. Otthon tartom, mindennap foglalkozom vele” – meséli a zászlós.

fotó: Szabó László
fotó: Szabó László

Ha Melo kiöregszik a zsaruszakmából, akkor is együtt maradnak, csak akkor Tamás egy másik kutyával jár majd dolgozni, Melo nyugdíjas éveiben pedig a házat őrzi otthon.

Mivel egy nyomozókutyát kiképezni nem kis idő és nem kis feladat, Tamás már elkezdte betanítani leendő társát: Ukázt, a kétéves német juhászt.

forrás: police.hu

Itt olvashatsz még többet kutyákról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top