Ahogy az az NBC amerikai hírcsatorna tudósításából kiderült, Jonathan Janzen épp hazafelé tartott családjához az I-20-as autópályán, mikor a baleset történt. A fiatalember azt mondja, hirtelen elvesztette az irányítást az autója felett, megcsúszott, majd letért az útról. A nagy sebesség miatt az autó többször is megpördült a tengelye körül, mire a tetejére borulva megállt az árokban.
Jonathan a becsapódás után elveszítette az eszméletét, de utólag már azt mondja, akkor sem tudott volna kiszabadulni a roncsból, ha magánál van. A magatehetetlen fiún végül jószívű idegenek segítettek, akik a balesetet látva azonnal akcióba léptek. Egyikük, Louis Dolceac az NBC riporterének elmondta, nem volt egyszerű visszaborítani az autót a kerekeire, de végül közös erővel megoldották.
“Nagyszerű volt látni, hogy a bajban összefognak az emberek. Akkor és ott mindenki azért dolgozott, hogy megmentsük a srác életét” – mondta Louis, majd hozzátette, nagyon boldog, hogy végül sikerült kimenteniük Jonathant a roncsból. A fiút ez után nem sokkal kórházba szállították, ahol kiderült, csodával határos módon néhány karcolással megúszta a balesetet.
Olvass még többet másokon segítő emberekről az NLCafé oldalán:
- Almosdobozával együtt dobta utcára macskáját – jószívű járókelő fogadta be
- Kigúnyolták a gyerekek sufnituning medencéjét, jószívű idegen segített
- Megható videó: jószívű állatorvos nyugtatja meg a mentett kutyust