Meglehetősen nagy volt a túljelentkezés az óvónői szakra idén, a területi egyenlőtlenségek okán mégis számos olyan térség található az országban, ahol kapkodnak az óvodapedagógusok után. Pedig a rendszerváltás óta nem volt ennyire kevés óvódás gyermek, mint most.
Hogy mégis sok óvodából hiányoznak az óvónők, annak az az oka, hogy épp generációváltás zajlik a szakmában. Nagyon sokan mennek nyugdíjba. Egyre több fiatal tartja szép hivatásnak a kicsikkel való foglalkozást, egyre nagyobb az érdeklődés a kisgyerekek fejlődése iránt. És az sem mellékes, hogy az óvónői szakon három év alatt piacképes diplomát lehet szerezni, az ELTE legtöbb óvodapedagógus diákját már az utolsó féléves gyakorlatuk idején “elkapkodják.”
Országosan összesen 13 felsőoktatási intézményben tanulhatnak az óvodapedagógus jelöltek. Míg 2015-ben nappalin összesen 673-an, levelező szakon pedig 613-an kezdték meg főiskolai tanulmányaikat, addig az idén 3145-en jelentkeztek óvodapedagógiára. A nagy túljelentkezés ellenére sok helyen mégis a felsőoktatásba bejutáshoz szükséges 280-as minimumpont körüli számokat látni. Ez azért lehetséges, mivel aki az óvónő szeretne lenne, annak előbb alkalmassági vizsgán is át kell esnie, ahol az énekléstől a kézenállásig meglehetősen sokféle próbának kell eleget tennie . tudta meg a NOL