nlc.hu
Aktuális
Videó a kecskeméti nőről, aki bosszút állt a járdára parkoló sofőrön

Videó a kecskeméti nőről, aki bosszút állt a járdára parkoló sofőrön

A rendőrség is élénken érdeklődik, ki az a nő, aki a videón látható módon valamivel végigkarcolja a kocsi oldalát Kecskeméten.

Egy biztonsági kamera felvette videóra, amint egy – egyelőre – ismeretlen nő 2016. június 19-én 17 óra 15 perckor Kecskeméten, a Csalogány utca és a Mikszáth Kálmán körút kereszteződésében parkoló személyautóhoz sétált, majd feltehetően egy kulccsal megkarcolta annak oldalát. A rongáló ezt követően ismeretlen helyre távozott – írja a rendőrség honlapja.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a videón látható nőt, illetve a személyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-000-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 “Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top