Aktuális

22 éves lány vert ellenőrt Debrecenben

Henrietta jegy nélkül utazott, vitatkozott, titkolózott, majd ütött. Pedig börtönben lett volna a helye. Végül a rendőrök oldották meg a helyzetet.

Jegy nélkül utazott a 22 éves K. Henrietta Debrecenben. Az ellenőrök leszállították a buszról, és megpróbálták felvenni az adatait, de a nő ellenállt. Vita kezdődött, majd Henrietta behúzott egyet az egyik ellenőrnek, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Ezek után érkeztek a rendőrök, akik elfogták a lányt és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és megállapították róla, hogy elfogatóparancs van érvényben ellene, mert nem kezdte meg a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését, ezért átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A Debreceni Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a gyanúsított ellen – írja a police.hu.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top