Aktuális

Temetésre spórolt pénzt lopott a százéves nénitől

Két idős nénit fosztott ki az a nő, aki ellen vádat emelt a szegedi ügyészség. A fosztogató áldozatai közt egy közel százéves matróna is volt.

A sértettek jóhiszeműségét kihasználva lopott száz-, illetve négyszázezer forintot egy zsombói nő, aki ellen most emelt vádat a szegedi ügyészség. A tolvaj először egy házba jutott be, ahonnan százezer forinttal távozott, egy hét múlva pedig egy százéves néni temetésre félretett pénzét emelte el. Mindkét helyen a sértett magától, a lepedő alól vette elő a pénzt.

Az első áldozatát már a takarékszövetkezetnél kifigyelte a tolvaj. Hazáig követte nőt, aki már a biciklit is csak tolni tudta. Azzal az ürüggyel kéredzkedett be a házba, hogy látta, amint a kabátjából kiesett a pénze, amit ő megtalált és visszavitt a takarékszövetkezetbe. Az áldozat, hogy ellenőrizze a dolgot, a szobába ment, és az ágyának lepedője alá elrejtett pénzét átszámolta. Később ezt a százezer forintot a tolvaj nő a sértett figyelmetlenségét kihasználva ellopta.

Az egy héttel későbbi akciója még ezt is felülmúlta. Besurrant egy százéves néni házába, majd azt mondta, hogy a gyógyszertárból küldték, mert úgy gondolják, hogy az elszámoláskori többletet a néni hagyta ott. Megkérte az idős nőt, hogy mutassa meg a spórolt pénzét, mert ezzel kideríthető, hogy valóban az övé-e a többlet. A néni elővette a temetésre összespórolt hatszázezer forintját az ágytakaró alól, és elkezdte megszámolni. A vádlott ekkor azzal az ürüggyel, hogy fiatalabb és gyorsabban tudja számolni a pénzt, kivette a kezéből a 600 000 Ft-ot, majd négyszázezerrel kevesebbel adott vissza.

Az ügyészség kétrendbeli kifosztás vétségével vádolja többszörösen visszaeső nőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top