Az internetről választott magának három örömlányt egy gyöngyösi férfi, és rendszeresen felhívta magához őket. Hogy egyszerre vagy külön-külön, arra a heol.hu tájékoztatása nem tér ki. Mindenesetre néhány hónap után zsarolásba kezdtek a lányok, havi 50-70 ezer forintot kértek a férfitől azért, hogy felesége előtt titokban maradhasson a viszony.
A lányok nem egyedül voltak ilyen bátrak, hanem két férfi ismerősük segítette őket az akcióban, a szokásos módszerekkel: telefonon hívogatták és megveréssel fenyegették. Pluszpénz reményében azt is próbálták beadni a gyöngyösi férfinak, hogy teherbe ejtette az egyik lányt, aki most kórházban fekszik. Végül is hétmillió forintot sikerült kizsarolni az áldozatból, plusz az egymilliós autóját átíratta az egyik férfi nevére.
Csak árnyalja a banda tagjainak személyiségét, hogy az egyikük ellen azért is eljárást indítanak, mert veréssel fenyegetve rávette egy ismerősét, hogy biciklit lopjon. Később pedig havi negyvenezer forintot kért azért, hogy ne mondja el a rendőrségnek, hogy az ismerős biciklit lopott. Szegény ismerős így összesen 250 ezer forintot és néhány arany ékszert adott az erős embernek.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség a banda tagjaival szemben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, illetve – közülük két prostituálttal szemben – zsarolás bűntette miatt emelt vádat, valamennyiükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozva.