nlc.hu
Aktuális
Közétkeztetés: ismét sózhatnak a gyerekek a menzán

Közétkeztetés: ismét sózhatnak a gyerekek a menzán

Tesztelték a közétkeztetést, az új tanévben ízletesebb és fűszeresebb ételeket készíthetnek a gyerekeknek. A menzareform olyan drasztikusan megvonta a sót, hogy azt egyszerűen nem lehetett betartani, ezen mindenképpen változtatni szeretnének.

Szükséges lépés volt a menzareform, ugyanakkor a rendelet túlzásait meg kell változtatni, így például a drasztikusan alacsony értékben megszabott sózási adagokat. A bölcsődések a napi négyszeri étkezéshez másfél gramm sót kaphatnak, ami nagyjából egy párizsis zsömle sótartalmával egyenlő. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendelkezés értelmében a közétkeztető nem sózhatja az ételeket, sőt már a nyersanyagokban lévő mennyiség is túllépi a határértéket.

Az elmúlt év szeptemberében lépett hatályba a menzareformot előíró Emmi-rendelet, amelyet követően nagyon sok szülő panaszkodott az ételek minőségére és arra, hogy a gyerekek éhesen mennek haza az óvodából, iskolából. A menzán kínált ételeket egészségesebb formában készítették, ugyanakkor a gyerekeknek csöppet sem ízlett.

A szülők kifogásolták a minőséget, pedig valójában a hozzáadott fűszerek és a sózás mennyiségén változtattak csupán. A Junior Vendéglátó Zrt. több mint négyszáz hazai intézményt szolgál ki, így több mint 45 ezer adag ételt készít el naponta. A cég vezetője, Boros Attila a Kossuth Rádió Napközben című műsorában mondta el, hogy tesztelték a közétkeztetést, és javaslatokat tettek a módosításra. Az már most is egészen biztos, hogy szeptembertől a menzareform újabb változtatásokon esik át, így például a só mennyiségét is emelni fogják.

Közétkeztetés: ismét sózhatnak a gyerekek a menzán

(Híradó)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top