Aktuális

Botrányos megoldást talált az indiai miniszter a nemi erőszak problémájára

Az indiai turisztikai miniszter elképesztő tanácsot adott az országába látogató turistanőknek, hogy kerüljék el a nemi erőszakot.

Mahesh Sharma turisztikai miniszter szerint könnyebben elkerülhetik a nemi erőszakot az Indiába érkező turisták, ha nem viselnének túl rövid ruhákat és szoknyákat.

Az Agrában tartott turisztikai biztonsági tanácskozáson arról is beszélt a miniszter, hogy az elővigyázatosabb ruhaválasztás mellett nem kellene egyedül mászkálniuk sötétedés után, és mindig fotózzák le az őket szállító jármű rendszámát, amit küldjenek el a barátaiknak.

Az öltözködési javaslatait azzal magyarázta, hogy “az indiai kultúra eltér a nyugatitól“.

Később – látva a nemzetközi felháborodást – Sharma próbálta tompítani szavait, mondván, csak arról beszélt, hogy a vallási helyeken tartsák tiszteletben a turisták az öltözködési előírásokat.

“Két lányom van, hogy szólhatnék abba bele, hogy a nők mit viseljenek” – próbálta magyarázni mondatait a miniszter.

(Via: Mashable)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top