nlc.hu
Aktuális
Zalán hajlandó börtönbe menni, ha rendes ételt kap

Zalán hajlandó börtönbe menni, ha rendes ételt kap

Allah Akbar felkiáltással telefonált a rendőrségre és egy nem létező bombával fenyegetőzött az önmagát fogyatékosnak tartó férfi.

Felhívta a rendőrséget B. Zalán és közölte: összerakott egy bombát, amit ki is próbálna. Letette a kagylót, majd újratárcsázott és belekiabálta a telefonba, hogy Allah Akbar.

Nem volt nehéz a rendőrök dolga, gyorsan a 31 éves férfi nyomára bukkantak. A Délmagyar szerint a bombarobbantással való fenyegetés előtt Zalán ellen már indítottak eljárást kábítószer-birtoklás, valamint az édesanyja ellen elkövetett zaklatás miatt is.

Amikor figyelmeztették, hogy közveszéllyel való fenyegetés miatt évekre rácsok mögé kerülhet, dühös lett. “Na, ez Magyarország! De rendben van. Sitteljenek csak le. 31 évig nem voltam börtönben, a következő 31 évet akkor leülöm. De azért szóljanak oda a rendőrségre, hogy ehető kaját adjanak nekem, mert eddig ehetetlen kosztot toltak elém” – idézte szavait a Délmagyar.

B. Zalán a Szegedi Törvényszéken azt mondta az újságíróknak: ő fogyatékos, és amint visszakapja  a papírjait, elköltözik Oroszországba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top