Aktuális

Meghalt Csoóri Sándor

Meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író.

Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál vasárnap éjszaka. A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. 1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal, 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal tüntették ki. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára.

 A demokratikus ellenzék egyik vezetője, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, a Magyarok Világszövetségének elnökeként kezdeményezte a Duna Televízió megalapítását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top