
Krajnyák Zsuzsanna bronzérmet nyert a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai napján. Az UTE 37 éves sportolója a csoportjából 3/2-es győzelmi mérleggel lépett tovább, majd a negyeddöntőben 15-12-re verte a hongkongi Ng Justine Charissát, a legjobb négy között pedig 15-2-re kikapott egy másik hongkongitól, Jü Csuj Jitől.

“Nagyon nehéz volt” – ezek voltak az első szavai Krajnyák Zsuzsannának, aki azt mondta: a londoni negyeddöntő után ez volt élete második legnehezebb asszója. Négy éve, a brit fővárosban ugyancsak harmadik lett. “Nagyon készültek rám a kínaiak, ez érezhető volt. Nem tudtam teljesen azt vívni, amit szoktam, kellett váltanom, ami nem volt könnyű, de végül megoldottam.”
A magyar vívó rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.
