Egy hét határidőt adott a budapesti szemétszállítók szakszervezete a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőségének, hogy egyeztessen az érdekvédőkkel a bérek emeléséről, különbön elkerülhetetlen a fővárost szeméttel elárasztó kukássztrájk. Úgy tűnik, elkerülhetetlen, amit az NLCafé is megírt már, Budapest ősszel belefulladhat a szemétbe.
A Népszabadság úgy tudja, bírósághoz fordul a fővárosi kukások bérezésének ügyében a szakszervezet, ha az FKF vezetősége nem ül le tárgyalni a sztrájkbizottsággal a sztrájk esetén teljesítendő elégséges szolgáltatásokról.
A szakszervezet már hónapokkal ezelőtt kezdeményezte a vitát, mert úgy látják, a szemetesek munkabére 2013-2015 között 6,7 százalékkal csökkent, miközben a versenyszférában 16,4 százalékkal nőttek a bérek 2016 elejére.
A cégvezetés szerint ugyanakkor az FKF dolgozói jobban keresnek, mint a versenyszférában munkát vállaló kollégáik. Átlagkeresetük 276 ezer forint, szemben a versenyszféra 269 ezer forintjával. A szakszervezet azzal érvel, hogy az FKF összemossa a hulladékrakodók és a cégvezetők bérét, egyébként meg nem üzengetni akarnak, hanem tárgyalni – írja a Napi.hu.