Tíz dolog, amit biztosan nem tudtál Ruttkai Éváról:
- Russ Évaként született, művésznevét Lakner Artúrtól kapta
- Háromévesen állt először színpadon
- Makay Margit tanította a színészmesterségre
- Hevesi Sándor rendező dicséretének köszönhette, hogy színésznő lett: “Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”
- Első igazi szerepében “csak” beugró volt a beteg Tolnay Klári helyett Molnár Ferenc: A hattyú című vígjátékában
- Együtt játszott többek között Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Rátkai Mártonnal, Ladomerszky Margittal, Olthy Magdával
- 1950-ben házasodott össze Gábor Miklóssal, ’53-ban megszületett lányuk, Gábor Júlia
- 1960-ban találkozott először egy próba során Latinovits Zoltánnal, akivel szinte azonnal egymásba szerettek
- Bár soha nem házasodtak össze, a férfi haláláig együtt éltek
- Ruttkai Éva utolsó premierje a Vigadó kamaratermében volt Bellon: Gyöngéd kötelék című darabjában 1986. április 24-én
Ruttkai Éva gyakran mondott verseket a rádióban és a színpadon is, énekelt sanzonokat. Több mint félszáz filmben és számos tévéjátékban szerepelt. Négy évtizedet átívelő pályája során egyike volt a legszínesebb, legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Klasszikus és modern, hazai és külföldi tragédiákban és vígjátékokban, szinte minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott.
A férj, Gábor Miklós
Már a Vígszínház üdvöskéjeként, egy este édesanyjával elment a Művész Színházba, hogy megnézzék a Rettenetes szülők című előadást Várkonyi Zoltán rendezésében. Ruttkai Évát lenyűgözte a fiatal Gábor Miklós alakítása. De nem csak az alakítása. “Ez férfiban olyan, mint én nőben” – súgta oda az édesanyjának, már akkor meglátta a nála nyolc évvel idősebb, huszonnyolc éves színészben a férjet. Aki egyébként akkor még másnak a férje volt. Mikor összeházasodtak, és megszületett lányuk, Júlia, mindketten nagyon boldogok voltak. Életük végéig imádták a kislányukat, és tisztelték egymást szülőként és művészként egyaránt, de a házasságuk nem volt felhőtlen, és a közhiedelemmel szemben nem Ruttkai Éva, hanem Gábor Miklós kacsintott ki először a kapcsolatukból: beleszeretett egy kolléganőjébe.
Ruttkai Éva és Gábor Miklós
A villámcsapás: Latinovits Zoltán
A boldogtalan és éppen betegségből lábadozó Ruttkai Évát színházigazgató bátyja hívta Miskolcra vendégszereplésre. A híres fővárosi művésznő partnere egy fiatal, ám igen tehetséges színész lett, bizonyos Latinovits Zoltán. Jött az előadás, utána az éjszakába nyúló séta Miskolc romantikusnak kevéssé mondható utcáin és közös grogozás egy kiskocsmában. Másnap, amikor Ruttkai Éva vonatra szállt, egy szerelemtől bódult fiatalember ugrott fel utána a vonatra, kért, ígért, hebegett, habogott, utazott vele egészen Hatvanig. Virágot vitt neki, egy csöpp mackót és egy báránykát. Ezeket tudta megvenni reggel Miskolcon. A színésznő, amint leszállt Budapesten a vonatról, a rá várakozó férjének elmondta, mert nem akarta, nem is tudta titkolni: “Szerelmes vagyok“.
1963-ban mutatták be a legendás Rómeó és Júlia előadást, közös munkáik közül az egyik legemlékezetesebbet. Ruttkai Évának mindig is szerepálma volt Shakespeare hősnője.
“Én őbenne és ő énbennem igazi társra talált. Ezért nem tudtunk elszakadni egymástól. Elszakíthatatlan volt a mi szenvedélyes nagy szövetségünk. Hogy segítettük egymást? Pontosan úgy, mint a gyereknevelésben. Nem úgy, hogy az ember megmondja, mit csináljon a másik, nem! A létezésünkkel segítettük egymást. Az ember reggeltől estig harcol, választania kell jó és rossz, tiszta és mocskos között, s egy színészpár azért nagyszerű, mert nem lágyan összeboruló két ember, hanem két harcos, akik vállukat összevetve küzdenek. Ez nagyon nagy dolog! Zoli nekem zászlóm volt és védelmezőm.”
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán
Évek teltek el, mire összeköltözhettek, újabb évek, míg felépült közös otthonuk. Nincs olyan év, hogy ne láthatnánk őket a tévében az Egy magyar nábob Szentirmay Rudolfja és Eszéki Flórájaként. A Latinovits-életmű talán legfontosabb darabjában, a Szindbádban is együtt dolgoztak. A vígszínházi Ványa bácsi végén a nézők néma csendben mentek még a ruhatárba is. Kapcsolatuk pont olyan hullámzó volt, mint másoké, csak náluk nagyobb volt a vihar, magasabbra csaptak a hullámok. Nem sokkal a színész halála előtt megint különváltak. Hiába tudták, hogy ők ketten elválaszthatatlanok, mégis megpróbálták. Latinovits hirtelen úgy érezte, hogy meg kellene nősülni, családot alapítani, ezért gyorsan eljegyzett egy fiatal színésznőt, Csongrádi Katát.
A Bozzi úr bemutatóján már újra együtt voltak, nem is lehetett másképp. Azon a júniusi napon, 1976-ban, Ruttkai Évának a Pesti Színházban tévéfelvétele volt. A beígért közönség helyett, szervezési hiba miatt, legfeljebb negyvenen lézengtek a nézőtéren, és amikor kiderült, hogy az utolsó tíz percet technikai hiba miatt meg kell ismételni, a fegyelmezett Ruttkai kiabálni kezdett: “Ha a színház ilyen, és ezt megteszik az emberrel, akkor én nem akarok élni!…” Ez történt este nyolc órakor. Latinovits Zoltánt a hét óra negyven perces vonat ütötte el. A színésznő negyvenkilenc éves volt ekkor. Élete végéig tiltakozott, ha az “öngyilkosságról” kérdezték. “Azt az állapotot, amiben volt, jól ismerem, ilyenkor mindig fognom kellett őt, nem tudta, hol a mélység, hol a veszély. Fogni kellett.”
Még több Ruttkai Éváról:
- Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva – a színészkirály és -királynő szerelme
- Ruttkai Éva – “A létezésünkkel segítettük egymást”
- “Összeférhetetlen vagyok” – 85 éves lenne Latinovits Zoltán
