nlc.hu
Aktuális
Meghalt Simon Peresz, volt izraeli államfő és miniszterelnök

Meghalt Simon Peresz, volt izraeli államfő és miniszterelnök

Simon Peresz, Izrael 9. államelnöke az év eleje óta küzdött súlyosabb egészségi problémákkal.

93 éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök. Pereszt két hete, szeptember 13-án agyvérzés miatt a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították. A politikus ekkor még eszméleténél volt, de később állapota rosszabbra fordulása miatt mesterséges kómába helyezték és lélegeztetőgépre került. Kedd éjjel családja és környezete már jelezte, hogy az idős politikusnak csak néhány órája van hátra.

Az izraeli legenda

Peresz személyével jelentős történelmi figura távozott az élők sorából, ő volt az Izrael Államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja, egyúttal a palesztin autonómiára alapozó 1993-as oslói békemegállapodás egyik fő létrehozója. A megállapodáshoz vezető izraeli-palesztin béketárgyalásokért, amelyekben külügyminiszterként vett részt, 1994-ben Jichák Rabín izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin elnökkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat.

Meghalt Simon Peresz volt izraeli államfő és miniszterelnök

Izrael 9. államelnöke az év eleje óta küzdött súlyosabb egészségi problémákkal. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, ezt követően szívkatéterezéssel gyógyították. Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt.

Nyugdíjasként sem pihent

A kelet-lengyelországi (ma Fehéroroszországhoz tartozó) Wiszniewben született Peresz 55 évi politikusi pályafutás után vonult nyugdíjba 2014-ben, miután 7 év után leköszönt államelnöki hivatalából. Azóta sem pihent: az arabok és zsidók közti megbékélés ügyét szolgáló Peresz Békeközpont sorsát egyengette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top