nlc.hu
Aktuális
Friss péksüti egyetemistáktól rászorulóknak

Friss péksüti egyetemistáktól rászorulóknak

Rengeteg olyan család él Magyarországon, ahol csak naponta egyszer esznek a felnőttek. A gyerekeknél kicsit jobb a helyzet, ők ugyanis hétköznaponként az iskolában étkeznek. Egy pékség megelégelte, hogy a sütik a zárás után a kukában landolnak, és egyetemisták segítségével rászorulóhoz viszik ezentúl a megmaradt ételt.

Sokaknak üres tányérral indul a nap, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy reggelit vagy éppen vacsorát vegyenek. Mindeközben a pékségekben a megsütött kenyerek, péksütik a szemétbe kerülnek, ha nem fogynak el a sütés napján, másnap ugyanis már nem lehet eladni. Egy nagyon klassz kezdeményezés célja az, hogy ezek a sütik eljussanak a rászorulókhoz, és ne a kukában végezzék. Nagyon fontos, hogy ezek nem rossz sütemények, hanem csak megmaradt termékek, amik finomak és fogyasztásra alkalmasak. A Lipóti Pékség és a Corvinus Egyetem hallgatói összefogtak, és ezentúl az egyetemisták segítenek majd esténként a pékségekből elvinni a rászorulóknak a sütiket. Egyelőre négy család kap majd péksüteményeket, mert a kezdeményezés még csak kísérleti fázisban van. 

Friss péksüti egyetemistáktól rászorulóknak

Ha azonban azt szeretnéd, hogy egyre több ember kaphasson ingyen élelmiszert és szívesen segítenél a házhoz szállításban is, akkor oszd meg a felhívást, hogy híre menjen! Ha ismersz olyan családot vagy velük foglalkozó szervezetet Budapesten, akiknek önerőből nem lenne lehetőségük arra, hogy a pékségben vásároljanak, akkor küldd el nekünk elérhetőségüket az alábbi címre: peksutitvacsorara@gmail.com! Köszönjük, hogy segítesz!

 Még több jótékonyságról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top