Aktuális

Öt évet is kaphat a férfi, aki hagyta, hogy a kukoricában játsszanak a gyerekek

Három fiú mászott be tavaly novemberben a terményszárítóba, ahol 5-6 méter magasan állt a kukorica. A legkisebb belefulladt.

Egy sombereki vállalkozó telephelyén állt az a terményszárító, ahová tavaly novemberben egy 9, egy 10 és egy 11 éves kisfiú bemászott. A szárítóban hatalmas kukoricahalom állt. A játék közben a legkisebb fiú felmászott a terményhalom tetejére, de elsüllyedt benne és megfulladt.

Most a Mohácsi Járási Ügyészség vádat emelt egy sombereki mezőgazdasági vállalkozó és alkalmi munkása ellen, akik a baleset időpontjában a telephelyen voltak, és tudtak arról, hogy a tárolónál gyerekek játszanak, azonban ezt megengedték, nem küldték el a gyerekeket.

Az ügyben kirendelt szakértők megállapítása szerint mindkét férfi számos foglalkozási szabályt és előírást szegett meg, ami közvetlen ok-okozati összefüggésben van azzal, hogy az egyik kisfiú meghalt, a másik kettő élete, testi épsége pedig közvetlen veszélybe került.

A vádlottak cselekménye halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősül, melynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top