Már letartóztatták azt a segélyhívónál dolgozó diszpécsert, aki segítségnyújtás helyett inkább bontotta a vonalat a segélykérőkkel. Crenshanda Williams 2015 óta dolgozott a diszpécserszolgálaton, ez idő alatt több ezer olyan hívást bonyolított le, amelyek nem tartottak tovább húsz másodpercnél. A CBS News szerint több esetben is életek múltak a nemtörődöm diszpécseren.
Az egyik hívás egy nőtől jött, aki azért hívta a 911-et, mert épp kirabolják a boltját, Crenshanda Williams pedig bontotta a vonalat. A bolttulajdonos újra tárcsázott, a bejövő hívást szerencsére valaki más vette fel, aki riasztotta a rendőrséget. A kiérkező zsaruk holtan találták a boltost.
Egyszer egy illegális gyorsulási versenyt jelentettek, de Crenshanda közölte, hogy ő nem ér rá ilyenekkel foglalkozni, majd letette a telefont.
Egy riadt férfi telefonált, hogy felesége elvesztette az eszméletét, küldjenek mentőt. Crenshanda azt mondta oké, majd bontotta a vonalat, persze mentőt nem küldött. A férfi következő hívását ismét egy másik diszpécser fogadta, aki egyből küldte a mentőt. A feleség életét sikerült megmenteni.
Crenshanda Williamst már kirúgták az állásából, és le is tartóztatták. Kihallgatásakor azt mondta a rendőröknek, hogy senkivel nem volt kedve beszélgetni. Pénzbírság és börtön is várhat rá.