“Itt béke van, és senki nem bánt” – Anab Szomáliából, terhesen érkezett Magyarországra

Mint egy zsúfolt lakásban, olyan a hangulat a Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület irodájában. Emberek beszélnek, telefonálnak, cikáznak fel és alá. Hogy pontosan mivel is foglalkoznak? Segítenek azoknak a külföldieknek, akik Magyarországra érkeznek. Elsősorban információval, mert abból mostanság hiány van, főleg a befogadóállomásokon, a táborokban. Aztán segítenek a hivatalos ügyek intézésében, szociális ügyekben is: próbálnak munkát, lakást találni azoknak, akik bajban vannak. Adott esetben még orvoshoz is elkísérik azt, akinek erre van szüksége, mert például nem tud magyarul.

Egy hónap alatt kellene egy új életet berendezniük

“A befogadóállomásokra a szociális munkásokkal sokszor megy interkulturális közvetítő kolléga is, így sokkal könnyebben és jobban tudunk kommunikálni a menekültekkel. Nagyobb a bizalom, ha a saját anyanyelvükön tudják megbeszélni a kéréseiket, könnyebben kérdeznek, adott esetben jobban is tudnak dönteni. Mi elsősorban információval segítünk, erre van most a legnagyobb szükség, mert az ide érkező menekültek sokszor semmilyen vagy egészen téves információkkal rendelkeznek. Mi nem befolyásoljuk az ő döntésüket, vajon továbbmennek-e vagy sem, egyszerűen válaszolunk a kérdésikre. Tovább nehezíti a helyzetet az, hogy komoly jogszabályi változások történtek, például aki nemzetközi védelemért folyamodik és pozitívan bírálják el a kérelmét, annak egy hónapja van jelenleg arra, hogy elhagyja a befogadóállomást, vagyis egy hónap alatt kell munkahelyet és lakhelyet találnia, ami nagyon nem könnyű. Ráadásul megszűnt az a fajta anyagi támogatás is, ami könnyebbséget jelenthetett a legelső időszakban – meséli Lovig Tímea, a Menedék Egyesület munkatársa.

Lovig Tímea, Menedék Egyesület (Fotó: Hernád Géza)

“Mi persze próbálunk ebben segíteni, de ez egy nagyon rövid idő, még egy itt élőnek is nehéz lenne egy hónap alatt mindez, nemhogy egy külföldinek. Régebben ez a határidő két hónap volt, előtte fél év. Az ideérkezőknek nagyon különbözőek a történetei, a határzár óta nagyon sok család elszakad egymástól, és ilyenkor bonyolult, sokszor pedig szinte lehetetlen megtalálni az elveszett, lemaradt, eltűnt családtagokat. Először meg kell győződnünk arról, hogy az illető valóban családtagot keres-e, és ha igen, akkor felvesszük a kapcsolatot más országok hatóságaival. A kísérő nélkül érkező kiskorúak Fótra kerülnek, és az állam automatikusan kirendel melléjük egy gyámot, aki azon túl intézi a hivatalos ügyeket, papírokat. Ha minden jól megy, akkor ezek a gyerekek itt maradnak, és itt járnak iskolába és itt lesznek barátaik.”

Gyerekek, akiknek az jelenti a biztonságot, ha nem ropognak a fegyverek

“Vámosszabadiban rengeteg gyerek van, sok a kicsi is. A legnehezebb, hogy ezekkel a gyerekekkel egészen máshogy lehet és kell szót érteni: traumatizált, sérült kamaszokról vagy kisgyerekekről van szó, akik eddigi életükben nem tapasztalták meg a biztonságot, nincsenek tárgyaik, mert azzal nem lehetett menekülni. A biztonság számukra nem egy szépen berendezett otthont jelent, ahol élhetnek, hanem egy olyan országot, ahol nem lőnek, ahol nincs háború. Vagy éppen azt sem tudják, hogy milyen is a biztonság. Ők a jobb életet keresik, ahogyan a felnőttek is. Nálunk talán az a legnagyobb baj, hogy az emberek többségének nincs tapasztalata a külföldiekkel, ezt még tanulnunk kell. Pedig nem is annyira idegen tőlünk az elvándorlás gondolata, hiszen a legtöbbünk családjában vagy a rokonai között biztosan vannak olyanok, akik tartósan külföldön élnek és dolgoznak. Szerintem gazdasági szükségszerűség is, hogy befogadjuk azokat az embereket, akik szívesen élnének és dolgoznának is nálunk, hiszen egyre kevesebb a potenciális munkaerő” – mindezt már Bognár Katalin, a Menedék szakmai vezetője meséli.

Bognár Katalin (Fotó: Hernád Géza)

Anab terhesen, embercsempészek segítségével menekült

Hassan Abdi Anab Szomáliából érkezett, 33 éves és négy gyerek édesanyja. Amikor a férjét megölték, akkor döntötte el, hogy nem akar és nem is tud tovább a szülőhazájában élni. Angliában élő unokatestvére segítségével tudta megfizetni az embercsempészeket, akik kihozták az országból. Először autóval utaztak, később pedig hajóra szálltak. A menekülés állomásaira és pontos idejére nem emlékszik, mert mint mondta, sokszor több napig is egy helyen tartózkodtak, máskor pedig éjjel-nappal úton voltak. Enni eleget kaptak, de nagyrészt kenyeret. Anab ekkor állapotos volt a kislányával, aki már Magyarországon született.

Hassan Abdi Anab (Fotó: Hernád Géza)

“Azért tanultam meg gyorsan magyarul, hogy tudjak beszélni a kislányommal, mert ő itt járt óvodába, és tökéletesen beszélt magyarul, hiába beszéltem vele szomáli nyelven otthon. A három nagyobb gyerekemet nem tudtam elhozni magammal, ők az édesanyámmal Etiópiában maradtak, aki vállalta, hogy vigyáz rájuk. Sokáig nem láttam őket, aztán sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy meglátogathassam a családomat” – meséli Anab, aki interkulturális közvetítőként dolgozik a Menedéknél, és egy török étteremben eladó. Volt takarítónő, bébiszitter, dolgozott zoknigyárban is, szóval csinált már sok mindent, mióta Magyarországon él. A hazájában egészségügyi asszisztensként dolgozott, sajnos ilyen munkát itt egyelőre nem végezhet, mert előtte szakképesítést kell szereznie.

“Szerettem volna iskolába járni, de szombatonként is kellett volna menni, amit én most még nem tudok vállalni, mert dolgoznom kell. Remélem, nemsokára menni fog, de egyelőre egyedül kell eltartanom magamat, szobát bérelni, és a gyerekeimnek is rendszeresen küldök pénzt. Nagyon hiányoznak, és szeretném, ha velem élnének, de egyelőre ez nem sikerül. Szeretek itt lenni, mert van munkám, engem eddig senki sem bántott, és itt béke van. Mielőtt ide kerültem, azt sem tudtam, hogy létezik egy ilyen ország. A családegyesítési kérelmet beadtam, várom, hogy mi lesz. Már egyszer folyamodtam állampolgárságért is, de mielőtt megkaptam volna, akkor szűnt meg a munkaviszonyom. Valószínűleg ezért utasítottak el, de mivel sem indoklás, sem fellebbezés nincs, ezért ezt sosem lehet pontosan tudni, csak sejteni lehet” – mondja Anab.

“Amikor a férjét megölték, akkor döntötte el, hogy nem akar és nem is tud tovább a szülőhazájában élni.” (Fotó: Hernád Géza)

Anab a vallását itt is gyakorolja, naponta ötször imádkozik, és mecsetbe is szokott járni. Szereti az egyesületi munkáját, hiszen a sorstársainak segíthet, és a török étteremben is szívesen dolgozik. Ennél már csak az lenne jobb, ha a gyerekei is vele lehetnének, mert ők nagyon hiányoznak a fiatal anyukának.

Itt olvashatsz még többet menekültekről: 

• “Menekültek vagyunk, a terhes feleségem majdnem meghalt az úton”
• Menekültügy: ezt rejtik a szír menekültek táskái – fotók
• A menekültek fele gyerek