Aktuális

Durva hepatitisz fertőz a gödöllői iskolákban

Borzalmas hasfájással, lázzal, véres vizelettel került kórházba több iskolás gyerek Gödöllőn. A vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hepatitisszel fertőződtek meg. Úgy gondolják, a vírust a diákok a közeli büféből vásárolt étel útján kaphatták el.

A hepatitisz vírus több iskolában okozott fertőzést. Az eddigi vizsgálatok szerint a megbetegedett diákok közül többen ugyanott ebédeltek. Mégpedig az iskolák közelében található utcai ételárusnál.

A gödöllői tiszti főorvos elmondta, a 19 megbetegedett gyerek közül 17-et ápolnak kórházban. És bár arra gyanakszanak, a büfében kaphatták el a fertőzést, ugyanakkor heten nem jártak az étkezdében.

Az Erkel Ferenc Általános iskolában két diák kapta el a vírusfertőzést. Az iskola máris megtette a szükséges lépéseket, tájékoztatták a szülőket, és fertőtlenítették az intézményt, a gyerekek oltását is megszervezték.

Egy másik iskola közleményben értesítette a szülőket, sőt a fertőzés forrását is megnevezték: “Ezen a héten több gödöllői iskolában is, és nálunk is hepatitisz A típusú megbetegedéseket regisztráltak. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint valószínűleg a vasútállomáson lévő gíroszos a kiindulópont.”

A Blikk információi szerint a gyanús büfét máris bezáratták. Az étkezde ablakát csomagolópapírral fedték le. A bent dolgozó munkások azt mondták, az üzletet felújítják, ezért tartanak zárva, szerdán ismét kinyitnak. Arra a felvetésre, hogy tőlük eredt-e a hepatitiszfertőzés, azt válaszolták, az valószínűleg egy másik üzlet lehetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top