nlc.hu
Aktuális
Itt a fordulat: megállt a lakásár-növekedés!

Itt a fordulat: megállt a lakásár-növekedés!

Csökkentek a kínálati lakásárak országos viszonylatban 2016 harmadik negyedévében – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb elemzéséből. A trendfordulás ugyan országosan szépen kirajzolódik, Budapestre szűkítve azonban a növekedés még mindig nem állt meg, csupán az üteme csökkent, igaz, jelentősen.

Országosan látványos a csökkenés

2016 harmadik negyedévében csökkent a kínálati ár a teljes (használt és új építésű) lakáspiacon, országos tekintetben – derül ki a negyedévenként több mint százezer eladó hazai lakóingatlan friss eladási árát összevető kutatásból. A “csok-láz” hónapjaiban, vagyis az év elején az azt megelőző negyedévhez képest 16 százalékkal voltak magasabban az árak, majd a növekedés üteme jelentősen lassult. A harmadik negyedév már megtorpanást hozott, olyannyira, hogy az előző időszakhoz képest csökkenés mutatkozott. Az év eleji növekedést a kedvező vásárlási feltételek (támogatási rendszer tisztulása, a hitelezés élénkülése), a csok, illetve a munkaerőhiány okozta kivitelezői költségnövekedés magyarázta, a minimális csökkenést pedig a vevői és eladói oldalról észlelhető kivárás, illetve a hirtelen egekbe szökött árak gyors megnyugvása indokolhatja. A vevők várnak, hogy lejjebb menjenek az árak, az eladók egy jelentős része pedig még kivár az értékesítéssel, és nem akar engedni a magasabb árszintekből. 

Itt a fordulat: megállt a lakásár-növekedés!

Budapest még kitart

Ugyan országos viszonylatban érvényes ez a trend, Budapestet vizsgálva azonban nem helytálló. A fővárosban továbbra is árnövekedés tapasztalható, habár tény hogy ennek üteme folyamatosan lassul. A harmadik negyedévben jelentősen, negyedére esett vissza az árnövekedés az első negyedévhez képes. 

Itt a fordulat: megállt a lakásár-növekedés!

“Tavaszhoz képest a nyár végétől kezdődően meghosszabbodott az értékesítési idő. A népszerű lokációkban is legalább 3-4 héttel, de jellemzően 6-7 héttel tovább tart eladni egy-egy lakást. A kínálati árak, ami ugye az az összeg, amennyit szeretne kapni az eladó az ingatlanért, pedig az értékesítés sikerének érdekében most már egyes helyeken visszaesett. Budapesten a belvárosban és az elit kerületekben azonban, ha visszafogottabban is, de további növekedés érzékelhető” – hívta fel a figyelmet Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője. A szakértő megjegyezte, hogy a fővárosban rövid távon valószínűleg nem számolhatunk az árnövekedés teljes eltűnésével, mert a fizetőképes kereslet – különösen a népszerű kerületrészek esetében – továbbra is meghaladja a jó minőségű kínálatot. Különösen igaz ez az új építésű lakások esetében, ahol a folyamatosan emelkedő kivitelezési költségek további drágulást okozhatnak.

Olvass még több cikket lakás témában itt az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top