Aktuális

Így vernek át újabban a telefonos csalók

Sokadik verzióban veszik elő újra a telefonos csalók alapvetően ugyanazt az ötletet. Még mindig vannak, akik bedőlnek nekik.

Ismeretlen személyek – többnyire számkijelzés nélkül, esetenként számkijelzéssel – hívják fel a sértetteket és közlik velük, hogy az egyik telefontársaság vagy gazdasági cég által meghirdetett nyereményjátékban pénzt vagy nagy értékű tárgyat nyertek. A nyeremény átvételének feltétele azonban az, hogy a sértett egy ATM-ből elvégezze a csaló által diktált tranzakciót, mely során általában 15.000–180.000 forintot kell utalnia – írja a Magyar Idők.

A rendőrség és a telefonszolgáltatók is arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy ne dőljön be ilyen és ehhez hasonló módszerrel próbálkozó csalóknak, kezeljék fokozott fenntartással az ilyen hívásokat, a csalók utasításait ne hajtsák végre, és semmi esetre se adják ki a PIN-kódjukat!

Fontos tudni, hogy ha rejtett számról érkezik a hívás, az már eleve gyanús, a szolgáltatók ugyanis  nem telefonálhatnak hívószám-kijelzés nélkül, és hétvégén soha nem keresik az ügyfeleket. Aki pedig nem indult nyereményjátékon, az nem is nyerhet.

Aki ilyen bűncselekmény áldozata lesz, a rendőrségnél tehet bejelentést!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top