Aktuális

Teréz körúti robbantás: továbbra sem beszél P. László

Nem panaszkodik az előzetes letartóztatásra a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, akit csak az apja látogathat. Vallomást még továbbra sem tett, a rendőrök sem erőltetik. Inkább azt vizsgálják, honnan volt pénze munkanélküliként présházat venni, ezért feltérképezik a kapcsolatrendszerét.

A Magyar Idők kérdezte a Központi Nyomozó Főügyészséget a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfiről. A válaszokból kiderül, hogy még mindig nem sikerült kihallgatni P. Lászlót, aki nem akar vallomást tenni. A hatósági eljárás alatt a rendőrök nem helyezik nyomás alá a gyanúsítottat, hanem megvárják, míg maga kezdeményezi a vallomástételt.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő a rendőrök - MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő a rendőrök – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Amíg P. László hallgat, addig a nyomozók vizsgálják az októberi robbantással gyanúsított, hosszú idő óta munkanélküli férfi kapcsolatrendszerét, és keresik a választ arra is, honnan volt három és félmilliója a márciusban vásárolt homokkomáromi présházra.

Brunner Tamás, a gyanúsított ügyvédje is nyilatkozott a lapnak. Tőle tudjuk, hogy P. László jól viseli a fogságot, nem panaszkodik, kapcsolattartóként édesapját jelölte meg, aki már többször is meglátogatta. P. László továbbra is kitart amellett, hogy semmi köze az októberi Teréz körúti robbantáshoz.

Olvass még a Teréz körúti robbantásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top