Campbell Remess kilenc éves volt, amikor kitalálta, hogy adni szeretne valami ajándékot karácsonyra azoknak a gyerekeknek, akik kénytelenek kórházban tölteni az ünnepet. Először arra kérte az anyukáját, hogy vegyenek valami apróságot a beteg kicsiknek. Amikor a mama elmagyarázta neki, hogy így könnyen anyagi csőd szélére kerülne a család, Campbell gondolt egyet, és úgy döntött, akkor maga készít valami meglepetést a kis betegeknek. Anyukája azt hitte, biztos rajzol vagy fest majd nekik valamit, a kisfiú azonban mást eszelt ki. Elhatározta, hogy ölelgetni való plüssfigurákat fog varrni a gyerekeknek.
Az első szabásmintáját egyszerűen kikereste a google-ből, szereztek textilt és tömőanyagot a macihoz, és a fiú hozzá is fogott a varráshoz. Öt órájába telt, mire elkészült a prototípussal. A hosszas munka azonban nem vette el a kedvét, hanem épp ellenkezőleg: sorra találta ki az új mintákat, és halomszámra varrta a macikat. Így megy ez már három éve. Míg más gyerekek a játszótéren ütik el az időt, vagy számítógépes játékokkal játszanak, addig Campbell ontja a macikat és rendszeresen szállítja őket a gyermekkórházba. Ma már körülbelül egy óra alatt végez egy figurával, és bár a család egy ideig próbálta számolni, összesen hány darabot alkotott a fiú, egy idő után feladták. Édesanyja becslése szerint 700 és 800 közötti már a macikolónia létszáma.
Nemrég nagy csapás érte Campbell családját, kiderült ugyanis, hogy az édesapának kiújult a rákja. Campbell ekkor neki is varrt egy macit, és azt mondta, ne aggódj, le fogod győzni a betegséget most is. A maci segít, varázsereje van.
És tényleg: Campbell édesapja már egy éve tünetmentes. De hogy a maci vagy a fia “varázserején” múlt-e a dolog, arra még nem jött rá a család.
