A P&G és a SPAR Magyarország országos jótékonysági kezdeményezést indít “Apró segítség, hatalmas öröm” elnevezéssel a Magyar Vöröskereszt támogatására és a rászoruló gyermekek megsegítésére. Minden SPAR és INTERSPAR üzletben megvásárolt P&G termékkel, így például az Ariel, a Lenor, a Pampers és a Gillette termékeivel is segíthetünk, hiszen az ár 1%-át a Magyar Vöröskereszt a rászoruló gyermekek életkörülményeinek javítására fordítja. A kezdeményezés 2016. december 7-ig tart.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a magyar társadalom 14,9%-a (1 464 740 fő) él szegénységben.1 A 7 év alatti gyermekek 42,2% százaléka, 130 ezer fő naponta küzd a szegénység nehézségeivel, közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik.
“Karácsony közeledtével a Magyar Vöröskereszt országszerte több tízezer család ünnepét tudja szebbé tenni különböző adományozó programjain keresztül. Természetesen nem csak az ünnepek közeledtével segítünk, munkatársainkra az év minden napján számíthatnak a rászorulók. A Magyar Vöröskereszt főként abból tud segítséget nyújtani, amit magánszemélyektől és vállalati adományozóktól kapunk. Ezért példaértékű, hogy a P&G országos adománygyűjtést hirdet, és ezt széles körben kommunikálja is, ezzel segítve munkánkat – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt vezérigazgatója.
Az “Apró segítség, hatalmas öröm” program célja, hogy a Magyar Vöröskereszt, a P&G és a SPAR Magyarország a leginkább rászorulókat segítse. A kampány nagyköveteként Molnár Ferenc Caramel énekes, a kétéves Sophie büszke apukája is csatlakozik a programhoz.
Október 27-e és december 7-e között minden SPAR és INTERSPAR üzletben vásárolt Always betét, Pampers pelenka, Head & Shoulders és Pantene hajápolási termék, Ariel, Bonux, Lenor, Jar mosó- és tisztítószer, valamint Old Spice és Gillette férfi szépségápolási termék segíti a program sikerességét. A felsorolt márkák árának 1%-a az adomány teljes összegéhez adódik, ami a Magyar Vöröskereszten keresztül jut el a rászoruló gyerekekhez és családjaikhoz.
A Procter & Gamble 25 éve elkötelezetten gondoskodik a magyarországi helyi közösségekről, ahol élünk és dolgozunk. A mai napon útjára indított kezdeményezéssel a Magyar Vöröskereszt, a Spar és a P&G folytatja társadalmi felelősségvállalási törekvéseit, anyagi és terméktámogatással segítve a rászoruló magyar gyermekeket. A Magyar Vöröskereszt védelme alatt álló legkisebb gyermekek például Pampers pelenka csomagot kapnak majd, ami biztosítja számukra a száraz éjszakákat és az elengedhetetlen alvás kényelmét – mondta Roman Vilkus, a P&G Magyarország, Horvátország és Szlovénia ügyvezetője.
Kulcsfontosságú partnere a programnak a SPAR Magyarország, hazánk egyik legnagyobb élelmiszerlánca.
A SPAR és INTERSPAR vásárlói már többször bizonyították a társadalmi kezdeményezésekhez való hozzájárulási szándékukat, többször a SPAR által szervezett jótékonysági események kapcsán is. Velünk együtt segítették az országot szükség esetén. Bízunk benne, hogy vásárlóink most is csatlakoznak a kezdeményezéshez. A kampány menete igen egyszerű: termékvásárlással segíthetjük a rászoruló gyermekeket – mondta Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország vezérigazgatója.
Molnár Ferenc Caramel így biztat az “Apró segítség, hatalmas öröm” kezdeményezésben való részvételre: “A kampány erőssége, hogy bárki segíthet. Minél többen csatlakozunk, annál több gyermek számára sikerülhet egy komfortosabb otthont teremteni, akár csak egy kis időre is. Tapasztalatból tudom, milyen hátrányos helyzetű gyerekként felnőni, édesapaként pedig tudom, mennyire fontos, hogy gyermekünk számára mindent megadjunk, ami a boldog jövő alapja. Most igazán egyszerű segíteni. A mindennapi bevásárlás során is tehetünk érte, pluszköltség nélkül. Ezért is biztatok mindenkit arra, hogy csatlakozzon a kampányhoz, hogy mosolyt csalhassunk a magyar gyermekek arcára” – mondta Caramel.
A Magyar Vöröskereszt minden megyei szervezete bevonásra kerül a program sikeressége érdekében. A szervezet önkéntesei és alkalmazottjai hozzáértésével biztosan azok a családok és közösségek részesülnek majd az adományokban, melyek a leginkább segítségre szorulnak. A Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett szervezetek fogják biztosítani, hogy a kezdeményezés keretében összegyűjtött adomány a legszükségesebb, egészséget megóvó és boldog növekedést biztosító termékek beszerzésére legyen fordítva, így például lepedők, ágyneműk, pizsamák adományozására.