A herceg felnőtt – Milyen most Londonban 18 évesnek lenni? Ezzel a felirattal a címlapján jelent meg 1966 novemberében egy viszonylag rövid életű, ám nagyon sikkes magazin, a London Life. Egy lap, amelyik általában a hatvanas évek olyan ikonjait szerepeltette a címlapján, mint Twiggy, Vidal Sassoon vagy Julie Christie, egy nagy váltással szembement a trendekkel, és egy korábban egyáltalán nem a sikkességéről ismert hírességet, Károly herceget tette a címlapjára, ráadásul úgy, ahogy addig nem nagyon láthatták az emberek. Tweed zakóban, nyakkendőben, divatos frizurájával Károly pont úgy nézett ki, mint egy elegáns londoni fiatal a dübörgő hatvanas években, csakhogy a látszat ezúttal is csalt. Károly herceg élete nem is állhatott volna távolabb egy átlagos londoni fiatalemberétől, hiszen nála a spontaneitás és a laza bulik szóba sem jöhettek: minden apró részletében megtervezett élet várt rá, amivel valahogy meg kellett békélnie.
Károly és a média
Hercegnőként Erzsébet a média igazi lieblingje volt, ám Károlynak ez nem adatott meg. Ő pont egy olyan korszakban került reflektorfénybe, amikor kifejezetten divatosnak számított megkérdőjelezni a monarchia létjogosultságát és kritizálni a királyi családot. A média rá nézve fenyegető erejét már tinédzser korában megérezte, amikor egy iskolai kiránduláson a társaival belépett egy hotel éttermébe. Az akkor még bőven kiskorú herceg megszeppent a sok rá szegeződő tekintettől, és attól a figyelemtől, amit érkezése okozott. A stressz levezetéseként a bárpulthoz lépett, és rendelt magának egy cherry brandy likőrt, nem tudván, hogy újságírók is figyelik. Az eredmény: óriási botrány, pedig Károly herceg nem tett mást, mint amit rengeteg kortársa teljes természetességgel szokott, mindenféle következmény nélkül: megivott egy pohár alkoholt.
Az eset egy életre szóló leckét jelentett a hercegnek arra vonatkozóan, hogy őt akkor is figyelik, amikor nem számít rá, és a tettei mindig következményekkel járnak. Nem mintha akkoriban olyan nagy része lett volna a szabadság mámorában. Károly a királyi család sarjainak nyomában a Gordonstoun iskolába járt, ahol spártai körülmények között edzették az ifjoncokat, hogy minél nagyobb önbizalomra és rugalmasságra tegyenek szert.
Azok a “boldog” iskolás évek
A Gordonstoun mellett Károlyt az ausztráliai Timbertopba is elküldték tanulni, amit általában csak úgy szoktak jellemezni, hogy “olyan mint a Gordonstoun, csak jobb a klíma”. Az ott töltött időszakban a herceg túlélőtáborokban és kemény túrák kilométerein edződött, hogy fizikailag is próbára tegyék, és férfit faragjanak belőle. Egy ilyen macsó környezetben Károly érzékenysége és művészi hajlama inkább csak hátránynak számított. Az iskolából írt levelei jól mutatják, mennyire utálta az embert próbáló futásokat, a jéghideg vízzel zuhanyzást, vagy azt, hogy a hálóteremben el kellett bújnia a takarója alatt, míg a többiek a papucsaikkal dobálták meg. Károly jelenléte Ausztráliában inkább privát jellegű volt, mint hivatalos, de egy idő után a David Checketts repülőőrnaggyal kötött barátságának köszönhetően azért néhány nyilvános eseményen is mutatkozott. Ausztráliai jelenléte sok embert vonzott, neki pedig alkalma nyílt gyakorolni a nyilvánossággal való kapcsolattartást, ami mindig jól jön azoknak, akik királyi leszármazottak. Az ilyen alkalmakkor tudatosult benne, hogy milyen fontos az emberek számára, és sokan úgy tartják, hogy Ausztráliába egy fiú utazott el, de már egy férfi jött onnan vissza.
Átugrotta a tinédzseréveit
Károly 1966 őszén tért vissza az ausztráliai Timbertopból a Gordonstoun iskolába, ahol rögtön házfőnöknek nevezték ki, de ahogy a nagybátyjához írt leveléből kiderült, nem tartotta magát túl jó szervezőnek. Új státusza arra mindenesetre jó volt, hogy ne kelljen továbbra is együtt aludnia mindenkivel, amit mindig is gyűlölt, és kapott egy külön dolgozó- és hálószobát. Ebben az időszakban barátkozott össze Robert Waddellel, egy művészettanárral, aki bátorította Károlyt a művészetekben való komolyabb elmélyülésre, és osztozott a zene iránti rajongásában (a herceg örömmel játszott csellón). Az akkori tanárai leírása szerint Károly gyakorlatilag átugrotta a tinédzseréveket, és a gyerekkor után egyből átlépett a felnőttkorba. Szofisztikált kulturális ízlésű volt, csendes, érzékeny, és a kortársai helyett sokkal inkább a felnőttek társaságát kereste. Az akkori fotóin is egy koraérett fiatalembert láthatunk. A hercegnek a családi háttere miatt mindig is gondot okozott a barátkozás a kortársaival, és attól félve, hogy valami balhéba keveredik, ő inkább átugrotta a hatvanas évek fiatalságára olyannyira jellemző sarokköveket.
Irány az egyetem!
Gordonstoun után az egyetemi évek következtek. Ahogy az élete sok más területén is, Károly itt sem dönthetett önállóan arról, hová iratkozik be, hanem egy királyi bizottság döntött helyette. A Cambridge Egyetem Trinity kollégiumába küldték, ahová az anyai nagyapja is járt még az első világháború után. Ha az egyetem kiválasztásába nem is szólhatott bele, ahhoz azonban már ragaszkodott, hogy szakot azért ő választhasson magának. Az archeológia és az antropológia érdekelte, annak ellenére, hogy ezeknek kevés haszna lehetett számára azon az úton, amire a családja predesztinálta.
Az egyetemi évek 1970-ig tartottak, és Károly ebben az időszakban sem vált partykirállyá, sőt a korabeli diáktársai szerint eléggé megközelíthetetlen volt – részben a rá vigyázó személyi védelmi tiszt miatt is. Ennek ellenére az egyetemi évek kiváló lehetőséget nyitottak számára, hogy kicsit megismerje maga körül a királyi családon kívüli világot.
Lehet, hogy királyi sarjként Károly nem élvezte annyira az ifjúkorral együtt járó megpróbáltatásokat, de az évek és az életét érintő nehéz időszakok megedzették. Végül kétségtelenül önmagára talált, és ma már önbizalomnak és boldogságnak sincs híján. Boldog születésnapot, Károly herceg!
A cikk a majestymagazine.com írása alapján készült.
