nlc.hu
Aktuális
Valaki nagyon jól járt az Erzsébet-utalványokkal

Valaki nagyon jól járt az Erzsébet-utalványokkal

Bár a szociálisan rászorulók és gyerekek üdültetésére az Erzsébet-program 2012-es kezdete óta évente 5-10 milliárd forintot költöttek, ennél sokkal több pénz folyhatott be az Erzsébet-utalványok forgalmazásából.

Az Erzsébet-programból származó milliárdok sorsát kutatja a Magyar Nemzet egy szerdai cikkében. A lap szerint ugyanis sokkal nagyobb bevétele keletkezhetett az Erzsébet-utalványok forgalmazásából, mint amennyit ténylegesen a szociálisan rászorulók és gyerekek üdültetésére költöttek.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában álló cég busás haszna több tételből áll össze. Egyrészt abból is van bevételük, ha a munkáltatók megveszik az Erzsébet-utalványokat, ekkor ugyanis a forgalmazó az igényelt összegen túl két százalék szolgáltatási díjat is felszámol. Az elfogadóhelyeknek pedig még többet kell fizetniük, mert amikor valódi pénzre váltják az utalványokat, öt százalékot levonnak tőlük beváltási díj címen. Ezenfelül 1500 forint elfogadóhelyi díjat is fizetniük kell, amely fedezi az üzletre kikerülő matrica díját, a nyilvántartással kapcsolatos költségeket s a központi honlapon való, marketing célú megjelenítés ellenértékét – írja a Magyar Nemzet.

via GIPHY

A cikk szerint egy átlagos évben bőven 100 milliárd forint feletti értékben bocsátanak ki Erzsébet-utalványokat. A 2015-ös évben például már több mint 140 milliárd forintért vásároltak utalványokat a munkáltatók, ami azt jelenti, hogy az ötszázalékos díjból 7,2 mil­liárd forint, míg a 2 százalékos díjból 2,9 milliárd forint bevétele volt az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek.

Pontos számok azonban nem ismertek, miután egy korábbi adatkérésről szóló bírósági ítélet szerint az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. pénzügyei nem számítanak publikus adatnak – a hivatalos beszámolókon túl.

Az Erzsébet-programban állami támogatásokból, valamint az MNÜA ráfordításaiból a négy év alatt összesen 600 ezer ember, köztük 400 ezer gyerek üdülhetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top