Aktuális

Nőnek öltözött férfi csábít és fosztogat

A nőnek öltözött férfi leginkább a már igencsak spicces férfitársaira utazik, akiket elcsábít, majd szépen megszabadít a náluk lévő értéktárgyaiktól.

A nőnek öltözött férfi Trencsén belvárosának utcáit járja, majd felajánlja magát azoknak a pasiknak, akiken látszik, azt sem tudják eldönteni, ő maguk fiúk-e vagy lányok. Ivan az utóbbi időben szinte minden hétvégén felbukkant a helyi diszkók előtt.

“Férfiről van szó, aki rendre nőnek öltözik. Olyan férfiakra veti ki a hálóját, akiken már látszik, hogy ittasak. Felajánlja szexuális szolgáltatásait, majd meglopja őket” – mondja a trencséni rendőrség parancsnoka.

Akiket sikerült elcsábítania, azoktól értékeiket ellopja. A rendőrség ismeri az elkövetőt, már őrizetbe is vették, ugyanakkor még egyetlen károsult sem tett följelentést. Valószínűleg annyira részegek lehettek a rabláskor, hogy nem is emlékszenek a történtekre. És az is megeshet, a férfiak, akik engedtek a női ruhába öltözött csábítónak, szégyenlik a dolgot. A rendőrök így hiába állították elő már több alkalommal is Ivánt, ha nincs feljelentő, akkor bűncselekmény sincs…

Trencsén belvárosában fosztogat a nőnek öltözött férfi

(paraméter.sk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top