December elsején éjfélig meg kell érkeznie a biztosítóhoz azon járműtulajdonosok felmondásának, akik kgfb-szerződésüket jövő évtől egy másik társasághoz szeretnék átvinni. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a segédmotor-kerékpárokat nem számítva közel 1,7 millió gépjármű – az összes gépjármű 37,2 százaléka – rendelkezik még mindig január 1-jei évfordulóval. A magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik esetében is hasonló az arány: az ilyen járművek esetében összesen 1,1 millió autó szerződése naptári évfordulós.
Annak az autósnak, aki december 1-jéig felmondja a korábbi kgfb-szerződését, december utolsó napjáig, december 31-ig van lehetősége az újonnan választott biztosítótársaságnál megkötni a jövő évre vonatkozó kgfb-szerződést. Amennyiben ezt valaki elmulasztja, az komoly kockázattal és következménnyel jár. A biztosítatlan időszakra lényegesen magasabb, úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie, károkozás esetén pedig a károkozónak meg kell térítenie a kártalanítási számla által a károsultnak kifizetett kártérítést.