Aktuális

Négyezren alszanak az utcákon

Rengeteg hajléktalan ember van Magyarországon, közülük több ezren nem tudnak, vagy nem hajlandók szállóra sem menni.

Jelenleg körülbelül 15 ezer hajléktalan ember lehet Magyarországon  közölte Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke, a hajléktalanok körében évente felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport tagja.

A hajléktalanok közül 10-11 ezer szállón keres helyet magának. Az utcai szolgáltatók nyilvántartásai szerint országosan egy időben körülbelül 4 ezer ember tartózkodik éjszaka az utcán, a fővárosban  ahol körülbelül 6500 hajléktalan van – ez a szám jelenleg 1200-1300.

Közlése szerint országosan a szállók 85-100 százalékos kihasználtsággal működnek, Budapesten még több száz férőhely áll rendelkezésre, de ezeken túl vidéken és a fővárosban is tudnak nyitni időszakos férőhelyeket.

Győri Péter elmondta, hogy a fővárosban lévő hajléktalan emberek döntő többsége ilyenkor, azaz a mostanihoz hasonló hideg időben már szálláson van. Akik ezek után is kinn maradnak, azoknak egy része nagyon rossz, “tulajdonképpen döntésképtelen állapotban” van. Ezek az emberek nem tudják saját helyzetüket megítélni, nekik mentőre lenne szükségük. Budapesten néhány száz ilyen ember lehet  jegyezte meg.

Mellettük vannak azok az emberek, akik “lemerülnek ebbe a világba””, kihasználnak hajléktalanokat, belőlük élnek. Nekik nem érdekük szállóra menni. A számuk a fővárosban száz körül lehet.

A harmadik ilyen csoport a kunyhóban lakó emberek  mondta Győri Péter, hozzátéve, hogy ők nincsenek olyan nagy veszélyben, őket is rendszeresen látogatják az utcai szolgálatok. Rámutatott arra is, hogy a kihűléses halálesetek kétharmada lakásban történik. Ez elsősorban vidéken, a kistelepüléseken élő idős, beteg embereket veszélyezteti.

Győri Péter kitért arra is, hogy a közterületen élő hajléktalan emberek kétharmada a vidéki városokban van, ezért itt fordulnak elő nagy többségében a közterületi kihűléses halálesetek. Hangsúlyozta, hogy a hideg idő beköszöntével “nagy lakossági odafigyelésre van szükség”, a hajléktalandiszpécser telefonszámokon lehet segítséget kérni rászoruló emberek számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top