Aktuális

Egyre többet költünk gyógyszerre

Sok pénz megy el a gyógyszerekre, a megelőzésekre és a szűrésekre pedig alig költenek a magyarok. Pedig anyagilag is jobban járnának.

Folyamatosan nőnek az egy főre jutó egészségügyi kiadások a KSH felmérése szerint: míg 2013-ban 2995 forintot költöttünk havonta, addig 2014-ben ez az összeg már 3180 forint volt. Ugyancsak emelkedett a gyógyászati cikkekre fordított pénz is. 2010-ben havonta általában 3383 forint ment el a kiadásokra, 2014-ben ez az összeg már 3800 forint volt. Néhány éve az is kiderült a kutatásokból, hogy minden harmadik tartós beteg 2000 forintnál kevesebbet áldoz gyógyszerre, míg ugyanennyien 5000 forint körüli összeget fizetnek havonta a pirulákért. Minden nyolcadik tartósan beteg gyógyszerkiadásai meghaladják a havi 10 000 forintot.

Az egészségpénztárak felmérései szerint a legtöbbet gyógyszerekre fordítják az ügyfeleik, de a gyógyhatású készítményekre is sokan költenek a befizetéseikből. A fogászati kezelésekre is jelentős összeg megy el.

Egyre többet költünk gyógyszerre

Az egészséges életmód keretein belül mindent meg kell tenni azért, hogy ne alakuljanak ki a betegségek. A szűrések, vizsgálatok nagyon fontosak, hiszen az időben felismert elváltozások esetében jóval nagyobb a gyors gyógyulás esélye, és a kilábalásra és gyógyszerekre fordított összeg is jelentősen csökkenhet, ha időben lecsapnak az orvosok a kórra.

Vannak azonban helyzetek, amikre nem lehet felkészülni. A nem várt egészségügyi kiadások megterhelik a kasszát, jelentős kiadással jár például, ha váratlan baleset történik a családban. Az átlag magyar pénztárcáját igencsak megrövidítik azok a költségek, amelyek gyógyszerre, kórházi ápolásra vagy egészségügyi segédeszköz vásárlásra kell fordítani ilyen esetekben. A nehéz helyzetek hátrányát többen biztosításokkal próbálják kivédeni.

Néhány gyógyszer olcsóbb lett

Áprilisban ötvenkilenc gyógyszer ára csökkent átlagosan 13,6 százalékkal. Az asztma, COPD, szív- és érrendszeri betegségek kezelését elősegítő gyógyszerek lettek olcsóbbak, a skizofrénia és a bipoláris zavarok, valamint az epilepszia elleni és egy refluxot kezelő készítmény ára is csökkent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top