Aktuális

Szabolcsi lelkész ellen nyomoznak, személyi szabadság megsértése miatt

A 47 éves lelkész ellen ráadásul két különböző rendőrkapitányság is nyomozást folytat, más-más ügyekben.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság a Bors kérdésére megerősítette, hogy a lelkész ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Az egyik ügyben – amelyben a nyomozást még 2016. augusztus 16-án rendelték el – személyi szabadság megsértésével gyanúsítják a férfit, akit ki is hallgattak már ezzel kapcsolatban.

A másik ügy két hónappal később indult, itt személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt kezdtek dolgozni a rendőrök, azonban a sértettekről nem árultak el részleteket a lapnak. A Bors ennek ellenére úgy tudja, hogy az első ügyben a lelkész egyik közeli rokona a sértett.

A nyomozásokkal párhuzamosan a területet felügyelő esperesi hivatal fegyelmi eljárást indított a lelkész ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top