nlc.hu
Aktuális
79 évesen került ismét börtönbe a tolvaj

79 évesen került ismét börtönbe a tolvaj

Bűnösnek találta lopás vétségében a törvényszék azt a 79 éves asszonyt, akit tetten értek Balatonedericsen. Fél évig lesz a rács mögött.

Fél év börtönbüntetésre ítélték azt a 79 éves analfabéta nőt, akit tetten ért a tulajdonos lopás közben Balatonedericsen. A vádirat szerint az írni-olvasni nem tudó, többszörösen bűntett előéletű, szociális segélyből élő T. Mária 2014 októberének végén Keszthelyről busszal Pápára utazott, ám utazását félbeszakította Balatonedericsen. Itt bement egy ház udvarán lévő melléképületbe, ahol már ötvenezer forint értékű szerszámot gyűjtött össze, amikor a tulajdonos rátalált, és a rendőrök érkezéséig visszatartotta.

T. Mária a tárgyaláson azt mondta, nem lopni ment az épületbe, hanem csak “sürgős dolgát” akarta elvégezni. A bíróság nem látta életszerűnek az indoklást, hiszen a háztól kétszáz méterre van egy benzinkút, és nincs messzebb a vasútállomás sem, mindkét helyen könnyíthetett volna magán az asszony. 

vaol.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top