nlc.hu
Aktuális
Muszlim nőt jelölnek Románia miniszterelnökének

Muszlim nőt jelölnek Románia miniszterelnökének

Sevil Shhaideh miniszteri esküjét is a Koránra tette, most őt jelöli a román parlamenti többséget birtokló pártszövetség a kormányfői posztra.

Klaus Johannis román államfő a mai napon 11 órakor fogadta a román Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) delegációját – írja a Maszol.ro. A háromfős küldöttség azért találkozott az elnökkel, hogy bejelentsék Sevil Shhaideh miniszterelnöki jelölését.

Sevil Shhaideh lehet Románia első muszlim miniszterelnöke (Fotó: Maszol.ro)
Sevil Shhaideh lehet Románia első muszlim miniszterelnöke (Fotó: Maszol.ro)

A török származású politikus 1964. december 4-én Konstancán született, 1987-ben a bukaresti közgazdasági egyetemen diplomázott. Később a fejlesztési minisztérium államtitkáraként dolgozott, majd Liviu Dragnea lemondása után átvette a minisztérium vezetését. Miniszteri esküjét a Koránra tette.

Egykori főnöke úgy jellemezte a jelöltet, hogy nagy a munkabírása, jól ismeri az uniós pályázati rendszert, és átlátja a minisztériumok működését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top