nlc.hu
Aktuális
Ismét beindulhat a bányászat Farkaslyukban

Ismét beindulhat a bányászat Farkaslyukban

Már jövő nyártól újra fejthetik a barnaszenet Farkaslyukon, a kitermelt fűtőanyagból a helyi lakosság és egy speciális erőmű részesedhet.

A Világgazdaság értesülései szerint húsz év után folytatódhat a bányászat a borsodi Farkaslyukban, bár egyelőre még további munkálatokra van szükség, mivel az Ózdi Szénbányák Zrt. négy év alatt a tervezett 4 kilométer helyett csak 350 méter kutatóvájatot alakított ki.

A társaság eddig két hazai magánszemély tulajdonában volt, azonban a veszteséges vált cégbe a napokban egy új pénzügyi befektető is beszállt, így jött létre a Farkaslyuki Szénbányák Zrt.

Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)
Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)

Ornódi László Istvánné az előző és a jelenlegi cég vezetője elmondta, hogy januárban nyolc további kutatóvájatot alakítanak majd ki, tavaszra pedig elkészül a zárójelentés is. Ha a vállalkozás megszerzi a szükséges engedélyeket, 100-150 fővel indulhat újra a termelés.

A bányában jelenleg nagyjából 7,34 millió tonna barnaszén lehet, hasonló mennyiséget rejthet a közeli csernelyi szénmező is. Az előrejelzések szerint évi 100-150 ezer tonna szenet tudnak majd kitermelni.

A tervek szerint a kitermelt fűtőanyagot a későbbiekben egy ózdi bányavállalatnak adnák el, amelybe egy japán cég társult be úgynevezett tisztaszén-technológiával (CCS). A módszer segítségével a szén elégetéséből származó szén-dioxidot nem a levegőbe bocsátanák ki, hanem tartósan a föld alatt tárolnák. Magyarországon ma már csak ilyen technológiával működő szénerőműveket lehet építeni.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal adatai szerint Magyarországon 2014-ben 635,7 ezer tonna barnaszenet termeltek ki, ez a farkaslyuki tervek négy-ötszöröse. Az ország barnakőszénvagyona egyébként 3,2 millió tonnára rúg, ebből 2,2 millió tonnát lehet gazdaságosan kitermelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top