nlc.hu
Aktuális
Jó ügyekben is bővelkedtünk 2016-ban

Jó ügyekben is bővelkedtünk 2016-ban

Nyár elején kezdtünk együtt dolgozni az adjkirály! ötletgazdáival, akkor ugyan még el sem indult az oldal, de közösen úgy döntöttünk, hogy azok, akiknek sürgős segítségre van szükségük, nem várhatnak. Így került elénk Richárd és kisfia, Ricsi története.

Láss csodát, amint megjelent a cikkünk, azonnal özönleni kezdtek a felajánlások és gyakorlatilag néhány óra alatt Ricsiék mindent megkaptak, amit csak kértek. És még ennél sokkal többet is, hiszen a segítőkész emberek hada visszaadta a hitüket és a reményt abban, hogy mégis történnek jó dolgok is. Egy csapásra optimistábban csengett a hangjuk, és ez az olvasóknak, vagyis nektek köszönhető. Nem is felejtették el azokat, akik segítettek rajtuk, az alábbi videóban köszönték meg.

Az adjkirály! folyamatosan ellát minket témával: hol szívszaggató sorsokat, hol megható és boldog véget érő sztorikat kapunk, kaptok tőlük. Persze a legfontosabb az egészben az, hogy találkozhatnak olyanok, akiknek segítségre van szükségük, és szembejönnek az oldalon mások, akik adnának segítséget. Nemcsak tárgyakat, hanem gyakran törődést, időt, jó szót kérnek, vagy némi korrepetálást, esetleg egy pár cipőt.

Jó ügyekben is bővelkedtünk 2016-ban

Szokatlan segítségkérés érkezett a napokban az adjkirály csapatához. Egy ceglédi kismama önkéntest keresett beteg férje mellé, aki hetek óta Budapesten van kórházban. Két éve derült ki,

hogy Lacinak agydaganata van, tavaly júliusban pedig az, hogy leukémiás. A feleség épp gyesen van, csak ritkán tudja meglátogatni férjét a kórházban. Virginia az adjkirály!-on keresztül keresett önkénteseket, akik időnként bemennek a kórházba Lacihoz beszélgetni, hogy ne teljenek olyan unalmasan a napjai. Most azért küzd a család, hogy a fiatal apa mielőbb hazamehessen.

az adjkirály! alapítói fotó: Leéb Ádám
Az adjkirály! alapítói fotó: Leéb Ádám

Reméljük, 2017-ben is sok emberhez eljutnak majd az adjkirály! történetei, és továbbra is sikerül közösen segítenünk. Mi folytatjuk, ugye ti is?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top