Aktuális

Több mint 200 embert léptetett ki a Ku-Klux-Klanból a fekete férfi

A fekete jazz-zenész Daryl Davis 1980 óta tudatosan keresi nyíltan rasszista csoportok társaságát, pusztán azért, hogy összebarátkozhasson velük. Finoman szólva is merész projektjének köszönhetően több mint 200 személy hagyta el a hírhedt Ku-Klux-Klant.

A klasszikus jazz-zenét játszó Daryl Davis annak idején fellépett Chuck Berryvel és Jerry Lee Lewisszal is, de zenei karrierje mellett egy másik, személyes misszióval is sikerült felhívnia magára a figyelmet. A fekete férfinak az 1980-as évek óta futó magánprojektje lényegében annyiból áll, hogy felkutat néhány kőkemény, nyíltan rasszista csoportot, akikkel aztán elkezd haverkodni, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.

Több, mint 200 embert léptetett ki a Ku Klux Klanból a fekete férfi 

Davist állítólag saját élményei indították el útján, mivel gyerekként őt is gyakran érték rasszista támadások. Megdobálták kővel, egy náci csoport feje azt mondta neki, hogy “visszaviszi Afrikába”, de az amerikai rendőrség rasszista túlkapásait is saját bőrén tapasztalhatta. 

A zenei tehetsége aztán bizonyos értelemben hídként kezdett működni közte és az őt gyűlölő csoportok között. Davis azt mondja, volt olyan, hogy Ku-Klux-Klan-tagok mentek oda hozzá gratulálni színpadi teljesítményéhez, ő pedig kedvesen és hálásan fogadta a gesztust. Valahol itt kezdődött a kockázatos küldetés, amiről Davis 1998-ban könyvet is írt Klan-Destíne Relationships címmel – ennek egyébként idén jelenik meg egy újabb, bővített kiadása.

Több, mint 200 embert léptetett ki a Ku Klux Klanból a fekete férfi 

Davisnek nincs speciális “munkamódszere” a rasszisták jobb belátásra térítéséhez, egyszerűen úgy fogalmaz: “Tisztelettel, emberi lényként bánok velük, annak ellenére, hogy nem értek egyet a nézeteikkel. Meghallgatom őket, és bebizonyítom, hogy alaposabb tudásom van a témában (a feketék történetében – a szerk.), mint nekik maguknak. Ők pedig ezért elkezdik tisztelni a tudásomat, akkor is, ha a bőröm színét megvetik.”

A férfi az évek során több, mint 200 embert győzött meg róla, hogy hagyja el a Ku-Klux-Klant, mindössze azzal, hogy összebarátkozott velük. Szerinte a tagok esetében sokszor egyszerűen arról van szó, hogy nem találkoztak eleget azzal a “mással”, ami akár a feketéket jelenti, és mivel nem ismerik őket valójában, tévképzetek hálójába gabalyodva gyűlölködnek.

Több, mint 200 embert léptetett ki a Ku Klux Klanból a fekete férfi 

Arra a kérdésre, hogy tartja-e a kapcsolatot az általa “jó útra térített” egykori klántagokkal, Davis magától értetődően felelt: “Ha egyszer összebarátkozol velem, életed végéig a barátod maradok.”

A zenész továbbra is folytatja nemes küldetését, a kisebbségi fiataloknak pedig azt üzeni, a gyűlöletre válaszként adott ellenségeskedés helyett járjanak elöl jó példával, és ne a gyűlölködőkről, hanem inkább a gyűlölködőkkel próbáljanak meg beszélni.

My Modern Met

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top