nlc.hu
Aktuális
Bush lányai levelet írtak Obama lányainak

Bush lányai levelet írtak Obama lányainak

George W. Bush ikerlányai nyílt levelet írtak a távozó 44. elnök két lányának, amelyben pár jó tanácsot adnak a Fehér Házban felnőtt Sashának és Maliának

Az USA 43. elnökének két lánya, a nagymamájáról elnevezett Barbara Bush és ikertestvére Jenna Bush Hager a Time Magazine hasábjain jelentette meg az Obama-lányoknak címzett levelét.

Barbara és Jenna már 1989-ben megismerkedhettek a Fehér Házzal, amikor nagyapjuk, George H. W. Bush került az USA elnöki székébe. Ezután 2000-ben ismét visszatérhettek a Pennsylvania Avenue-ra, amikor édesapjuk, a szintén republikánus ifjabb Bush – Donald Trumphoz hasonlóan kevesebb szavazattal – győzte le demokrata kihívóját, a korábbi alelnök Al Gore-t. De ott voltak 2008-ban is, amikor Obamáék beköltöztek, és ők vezették körbe az akkor még csak 10 éves Maliát és a 7 éves Sashát.

Jenna Bush Hager (b.) és testvére, Barbara Bush már 2009-ben is írtak az Obama-lányoknak
Jenna Bush Hager (b.) és testvére, Barbara Bush már 2009-ben is írtak az Obama-lányoknak

“Láttuk, hogyan növekedtek és milyen könnyedén és elegánsan váltok kislányokból lenyűgöző fiatal nőkké” – írta Barbara és Jenna Bush a Time Magazine-ban. “Most egy újabb szűkkörű klub tagjaivá váltok, a korábbi “első gyerekek” (first children, az elnöki gyerekek megnevezése – a szerk.) közé fogtok tartozni. Ez egy olyan pozíció, amit egyikőtök sem akart, és amelyhez nincsenek útmutatók. De olyan sok minden áll még előttetek. Magatok írjátok majd életetek történetét, kilépve híres szüleitek árnyékából. Azonban emellett mindig a vállatokon viszitek majd az elmúlt nyolc év tapasztalatait.”

Jenna és Barbara Bush a cikkben leírja, hogy a Fehér Házban felnőni távolról sem mindig kellemes élmény, hiszen ott vannak a szigorú biztonsági előírások és a politikai támadások, kritikák. Ebben az segítette a 43. elnök lányait, hogy szoros kapcsolatot alakítottak ki a Fehér Ház állandó személyzetével, akik segítettek nekik belerázódni az új életkörülményekbe, illetve hogy távozásuk után is kapcsolatban maradtak az amerikai titkosszolgálatnak azokkal az ügynökeivel, akik “átmenetileg új életet biztosítottak” számukra.

Barack, Malia, Michelle és Sasha Obama a Marine One elnöki helikopter előtt
Barack, Malia, Michelle és Sasha Obama a Marine One elnöki helikopter előtt

“Megéltétek azt a hihetetlen nyomást, ami a Fehér Házban nehezedik az emberre” – írták a Bush-lányok. “Hallhattátok, hogy olyan emberek illetik a szüleiteket kemény kritikával, akik soha nem is találkoztak velük. Szemtanúi voltatok annak, hogy drága szüleitekből újságfőcímek lesznek. A szüleitekből, akik számára mindig ti voltatok az elsők, és akik nem csak megmutatták, de nektek is adták az egész világot. És továbbra is így fognak tenni, ahogy megkezditek az életetek új szakaszát, drukkolni fognak nektek. Ahogyan mi is.”

Barbara és Jenna Bush nem először írt levelet az Obama-lányoknak: 2009-ben ugyanis egy hasonló, a Wall Street Journalbe írt bátorító hangú cikkel köszöntötték a Fehér Ház új lakóit.
Egyelőre nem tudni, hogy Sasha és Malia Obama ír-e hasonlót Barron Trumpnak, a leendő 45. elnök és Melania Trump tízéves fiának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top