A gyermekorvos P. Ágnes huszonöt évvel ezelőtt költözött Svájcba zeneművész férjével és három gyermekükkel. Utána valahogy “ott ragadtak”. A doktornőből családanya lett, a lányai szép lassan felnőttek.
“Körülbelül tíz évvel ezelőtt a középső lányom megtudta, hogy a rendőrségen folyamatosan szükség van magyar–német tolmácsokra. Elvégezte a tanfolyamot, utána pedig rendszeresen bejárt dolgozni – meséli Ágnes. – Az egyik prostituált mellett egyszer látott egy civil kísérőt. Kiderült, hogy a FIZ alkalmazottja. (A Frauen Informations Zentrum emberi jogi szervezet az emberkereskedelem áldozatait segíti, akik között rengeteg a prostituált.) Elmesélte otthon, én pedig megkértem, hogy ha legközelebb is találkozik a szervezet képviselőivel, kérdezze meg, hogy nincs-e szükségük önkéntesre. Akkor voltam 59 éves.”
Ágnes telefonja három hónap múlva csöngött. A FIZ-től keresték. Arra kérték, hívjon fel egy szegedi számot, és adja át az üzenetet egy nőnek, hogy a lánya jól van. Másnap jött az újabb feladat, Ágnes első “kliensét” kellett orvoshoz kísérni. “Jól emlékszem rá. Húszéves volt, nagyon csinos. Az édesanyja otthon, Magyarországon takarítóként dolgozott évtizedeken át, akár betegen is, fillérekért. Nem bírta tovább nézni, ezért jött Svájcba.”
|
Svájcban 1942 óta legális és szabályozott a prostitúció. Az emberkereskedelmet és a prostitúció elősegítését ugyanakkor rendkívül szigorúan büntetik. A külföldi nők évente összesen három hónapot dolgozhatnak az országban. Az utcán dolgozó prostituáltak döntő hányada közép-kelet-európai, ezen belül is magyar. Az egyik legismertebb kijelölt hely Zürich külvárosában a Strichplatz, itt a legalacsonyabb a tarifa. Ide gyakorlatilag csak a dolgozók, illetve a kuncsaftok mehetnek be, utóbbiak kizárólag egyedül. Mindezzel a hatóságok ugyan a szexmunkásokat védik, azonban a kápó nőket nem tudják kiszűrni. Ők a stricik emberei, akik egykori vagy jelenlegi prostituáltak. A negyed konténerházai, “bokszai” közül az egyik a szociális munkásoké. Ide jöhetnek a lányok melegedni, teát inni, itt kaphatnak óvszert is, illetve egészségügyi segítséget. Azok, akik veszélyben érzik magukat, szintén ide kopoghatnak be. |
“Akikkel én találkozom a feljelentések miatt, általában semmit nem keresnek, minden pénzt elvesznek tőlük a magyar stricik – meséli Ágnes.
– Pedig itthon még azt ígérik nekik, hogy fele-fele arányban fognak osztozni a bevételen. Jó esetben tudnak venni maguknak cigarettát. Mivel a futtatókhoz általában több szexmunkás is tartozik, szemben a prostituáltakkal, ők naponta több ezer frankot, vagyis akár több mint egymillió forintot is kereshetnek. Az utcai tarifa 50 és 100 frank között mozog, a prostituáltak tíz-tizenöt kuncsaftot fogadnak naponta. Sokan heti hét napot dolgoznak, és gyakran már déltől kint állnak az utcán.“
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
| Magyarországon 1999 óta legális a prostitúció, jogvédők szerint azonban a keretek szinte teljes egészében hiányoznak, így a szexmunkások gyakran itthon is kiszolgáltatottak a kitartottjaiknak, illetve a hatóság túlkapásainak. |
Ágnes ma már félállásban a szervezet fizetett alkalmazottja. Munkájának egy része tolmácsolásból áll, de egyéb feladata is bőven akad. Gyakran leveleznie kell a magyar gyámhivatalokkal, olykor ügyvédet keres, vagy tárgyalásra, orvoshoz kíséri azokat, akik rettegnek a stricijüktől. A szó szerint menekülőket az úgynevezett védett házakban segíti elhelyezni.
Ezeken a helyeken nagyon szigorú szabályok vannak, máshogy nem tudná megvédeni a szervezet a lányokat. Az érintettek nem tarthatják például a kapcsolatot a strici köreivel. Magától értetődően a drogozás szintén tiltott, a házimunkában pedig egyenlően részt kell vennie mindenkinek. “Harminc nap gondolkodási időt kapnak, a végére el kell dönteniük, hogy tesznek-e feljelentést – folytatja Ágnes. – Az érintettek többsége szerencsére elmegy a rendőrségre. Pedig mindannyian rettegnek. Általában nemcsak magukat féltik, hanem a családtagjaikat, gyerekeiket, akikkel nagyon gyakran zsarolják őket. Főleg azokat, akiknek a stricije a családból került ki. Van, aki épp ezért a végén úgy dönt, hogy kér tőlünk egy vonatjegyet, és szép csendben hazamegy, mások pedig visszamennek a strici mellé, dolgozni.”
Akik persze egyáltalán nem nézik jó szemmel a lázadást, hiszen egy-egy kitartójuk miatt komoly bevételtől esnek el.
A veszélyes “kalandok” rendszeresek Ágnes életében.
“Volt egyszer egy lány. Mindenképp haza akart menni. Már korábban megvettük a vonatjegyét, aznap épp az állomás felé sétáltunk, amikor megláttuk a stricijét. Szemmel láthatóan azt várta, hogy a lány felbukkanjon – meséli Ágnes. – Kihívtuk a rendőröket, mi pedig elkezdtünk menekülni a pasas elől. Egy zsúfoltabb gyógyszertárban húztuk meg magunkat, azt gondoltam, ott talán nem mer minket bántani. Szerencsére nagy nehezen fel tudtam tenni a lányt a vonatra időben.”
A veszélyek ellenére Ágnes azt mondja, nem fél. A szerencse legtöbbször a jók oldalán áll, mondja, ráadásul őt “megvédi a kora”. Azért persze megviselik a történetek. “A bíróságon, a kamerákon keresztül néha látjuk a striciket, mert ha hiszi, ha nem, valamelyik kantonban joguk van látni, hogy ki jelentette fel őket. Ezek a férfiak nemegyszer két méter magas, 150 kilós, vágott arcú, kopasz alakok.”
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Van, hogy nem megy ki a fejemből egy-egy kép. A lányok története is nyomot hagy bennem. Némelyiküket kifejezetten megkedvelem. Borzasztóan tudom sajnálni őket azért, amilyen életük van. Szinte mindenhol jelen van az erőszak, beleértve a szexuális erőszakot is gyerekkorban. A lányok többsége, biztosan állítom, kiskorától kezdve súlyosan traumatizált személyiség. A prostitúcióra nagyon gyakran kényszerítik, sőt sokszor bedrogozva hozzák ki őket. A drogból aztán függés lesz, így a kényszerítés, zsarolás mellett ez is a stricijükhöz köti őket. Később eluralkodik rajtuk a félelem és a szégyen. Eltartott egy ideig, amíg megtanultam, hogy ne betegedjek bele minden történetbe.
A nehézségek ellenére Ágnes azt mondja, szereti a munkáját. “Változatos, nagyon érdekes, legfőképp pedig fontos, amit csinálunk – magyarázza. – Olykor szó szerint megmentünk egy életet.“
“Ezer frankért adták el két férfinak”
“Volt egy kliensem, akinek extrém szerencsétlen módon alakult az élete. Tizenhárom éves volt, amikor megerőszakolta az apja. Nem sokkal később a lány feljelentette, mire az apja öngyilkos lett. Nórában viszont olyan mély nyomot hagyott az erőszak, hogy egyáltalán nem ellenkezett, amikor tizenhat éves korában az első fiúja szóba hozta a prostitúciót. Nekem így fogalmazott: úgy érezte, neki az már nem árthat, azok után, ami történt.
Nemsokára férjhez ment, és szült két fiúgyereket. Amikor megtudta, hogy a férje megcsalta, azonnal elköltözött. Mivel nagyon kevés pénze volt, ismét jött a prostitúció, a fiúkra az anyja vigyázott. Egy női strici vitte ki Svájcba. Három hete dolgozott az utcán, amikor eladták ezer frankért két pasasnak, akik többször megerőszakolták… Később az egyik törzsvendégével egyre több időt töltött, és a férfi végül megszöktette. Bujkálnia kellett, de mivel pénzre volt szüksége ahhoz, hogy hazajöjjön, visszament az utcára. Az egyik kuncsaftja kis híján megölte. Ott feküdt a lány, félholtan, kirabolva. A rendőrség értesített minket.
Amikor magához tért, teljesen ki volt borulva. Az anyja hívogatta otthonról, hogy nem neveli a gyerekeket tovább, mert nincs pénze. Mindenáron haza akart menni. Gondoltunk egyet az egyik kolléganőmmel, bevásároltunk tejet, cukrot, lisztet, joghurtot, beültettük a kocsiba, és elindultunk Magyarországra. Mondanom sem kell, hogy ez nem volt teljesen szabályos, de próbáltuk úgy felfogni, hogy magánemberként tesszük.
Amikor Kelet-Magyarországra értünk, akkor döbbentem meg, hogy mennyire elzárt része ez az országnak. Este értünk oda a faluba, senki nem volt már az utcákon, kivéve azt a házat, ahova mi mentünk. Az előtt vagy tízen álltak a családból. Bent a házban a mélyszegénység összes jelét látni lehetett. Ennek ellenére odaadták a két gyereket, makulátlanul tisztán, egy-egy szál vadonatúj tréningruhában. A kocsiban Nórának megállás nélkül folyt a könnye, mi is küszködtünk az érzéseinkkel. Először Budapestre mentünk, majd vissza, Zürichbe, egy védett házba. Nórát várták a kihallgatások, a gyerekek pedig azonnal óvodába mentek.
Fotó: Axel Schmidt/AFP
A tárgyalások még zajlanak, szerencsére a stricik és az emberkereskedők már előzetesben vannak. A nő először egy anya-gyerek otthonba költözött, a napokban fog kapni egy szociális lakást. Ezt a történetet sosem felejtem el.”
Olykor persze nagyon frusztráló ez a munka, teszi hozzá, mert az igazi sikerélmény bizony kevés. Többségüknek Ágnes szerint nem sikerül kiszállni. Sok a borderline személyiség, a lányok egy része szellemileg visszamaradott, nekik különösen kicsi az esélyük a továbblépésre. Hogy kik azok, akiknek mégis sikerül? “Ez részben szerencse kérdése, részben az akarásé és a velünk született intelligenciáé – válaszolja Ágnes. – Ha eluralkodik a félelem, akkor már szinte semmi esély. Egy gyerek plusz felhajtóerőt jelenthet, és fontos az is, hogy ne legyen a lány drogfüggő.”
Kérdezem, hogyan tud kicsit lazítani. Felcsillan a szeme. “Két unokám van Magyarországon. Szeretnék gyakrabban hazajönni. Egyébként sokat sétálok a kutyával, valójában olyankor engedek le. Tudja, én egy elkényeztetett ember voltam, ennek a munkának a révén fogalmazódott meg bennem először, hogy uramisten, milyen sorsok léteznek.”
