nlc.hu
Aktuális
Kadétokat képeznek szeptembertől Budapesten és Szekszárdon

Kadétokat képeznek szeptembertől Budapesten és Szekszárdon

Vadonatúj középiskolai képzést indítanak két iskolában. Budapesten és Szekszárdon honvéd kadétokat képeznek szeptembertől. Jelentkezni máris lehet.

Az újfajta képzést kifejezetten a magyar honvédség számára indítják, az ígéretek szerint hasznos előképzettséget, középiskolai érettségit adó képzési forma lesz. A katonai pálya iránt érdeklődő fiatalok képzésével a tiszti és altiszti utánpótlást szeretnék segíteni.

A honvéd kadétok szakképzést a 2017/2018-as tanévben a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában és a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában indítják. A képzésre február 15-ig várják a jelentkezést.

Elsősorban a katonai pálya iránt érdeklődő diákokat várják és azokat is, akiket érdekel az önkéntes tartalékos szolgálat érdekel. A Honvédelmi Minisztérium szerint a katonai pályát választó diákok hosszú távon biztos munkahellyel és megélhetéssel számolhatnak az érettségit követően.

A honvéd kadét képzésre jelentkező nyolcadikosoknak is azt javasolják, mindenképpen írják meg a központi felvételiket, hogy a továbbtanulás lehetőségétől egy sikertelen felvételi miatt se essenek el. A jelentkező diákoknak ugyanis idén az egészségi alkalmasságát vizsgálják elsődlegesen. Beszélgetés során a szaktanácsadók felmérik a gyerekek motivációját és szellemi felkészültségét is.

A képzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést kapnak, lövészetet is gyakorolnak a gyerekek, a gyakorlati jellegű foglalkozásokon pedig érdekes, a mindennapi életben is hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket tanítanak a leendő kadétoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top